Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Egy hónap Győrben

Az első igazolásai között jelentette be az ETO, hogy szerződtette Földes Milánt a Dorog jobbhátvédjét. Az elmúlt egy hónapban a védelembe további játékosok érkeztek, így számítani lehetett rá, hogy páran az újak közül elhagyják a Győrt. Így járt a korábban Kaposváron az élvonalban is játszó jobbhátvéd.

34214_foldes_milan - rangado(rangado.hu)

Földes Milán 1993-ban született. A Videotonnál, Felcsútnál, MTK-nál nevelkedett, az élvonalban Kaposváron mutatkozott be 2014 tavaszán, mikor a somogyi klub kiesett az élvonalból. A következő szezonban is maradt a zöld – fehéreknél, de akkor meg a másodosztályból estek ki, s végül újjá is kellett építeni a csapatot a megyei első osztályban. Ebben viszont Földes már nem vett részt, lévén Dorogra igazolt. Nyolc alkalommal lépett pályára, tizenegyszer a kispadon ült, így nem mondhatni róla, hogy oroszlánrészt vállalt feljutásból. Ezért is okozott meglepetést, hogy a Győr szerződtette. Sokáig nem maradt az ETO-nál, lévén a posztjára újabb és újabb élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek. A napokban az ugyancsak NB III-ban szereplő Szigetszentmiklóshoz került kölcsönbe. Mondhatni zöld-fehérből, zöld-fehérbe öltözött.

Endrődi Dávid