Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Gosztonyi András a Videoton csapatában nem kapott túl sok játéklehetőséget, így érthetően elvágyódott onnan és olyan csapatban szeretett volna kerülni, ahol stabil kezdőember lehet és játszhat. A nyár folyamán a Sisa Tibor vezette Diósgyőr leigazolta Gosztonyit, aki túl van első NB1-es mérkőzésén. A játékost lenyűgözte a Diósgyőri publikum, erről olvashattunk a klub honlapján.
„Négy dolog futott át az agyamon azon a pár méteren, amíg elértünk az öltözőkijárattól a kezdőkörig. Az első a feldobottság, hogy igen, végre itt lehetek. A második a telt ház, ami nagyszerű érzéssel töltött el. Az atmoszféra, amit a szurkolók teremtettek pazar volt. Végül pedig azt tudnám kiemelni, hogy igazi futballmeccsen éreztem magamat. Játszottam korábban Olaszországban is, de kijelenthetem, hogy az ottani hangulat meg sem közelíti azt, amit itt tapasztaltam! Korábban nem volt hasonló élményben részem, de az az igazság, hogy ennek ilyennek kell lennie, így kell működnie a dolgoknak. A lefújás után majdnem fél órán keresztül tartott, amíg körbefutottunk a stadionban, hogy minél több szurkolónak tudjuk megköszönni a buzdítást.″ – így nyilatkozott Gosztonyi a DVTK honlapján
Senior karrier * | |||
---|---|---|---|
Év | Csapat | Alkalmazások † | (GLS) † |
2009-2010 | MTK Hungária FC | 24 | (5) |
2010 | → Bari (kölcsön) | 2 | (0) |
2010-2012 | Videoton | 40 | (4) |
2010-2012 | → Videoton II | 3 | (0) |
2012 – | Diósgyőr | 1 | (0) |
Szerző: Őszi Ádám
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…