Megnövelnék a kivásárlási árát!
Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Paulo Sousa a Videoton vezetőedzője a Genk ellen idegenben elszenvedett 3-0-ás vereséget követően úgy nyilatkozott, hogy csapata hetven percig felvette a versenyt ellenfelével, egyenrangú partnere volt, ám a túl nagy akarás az ellenfél malmára hajtotta a vizet és ebből kaptuk a gólokat.
“Hetven percig egyenrangú ellenfele voltunk a Genknek, helyzetekig is eljutottunk. A második félidő elején nagy nyomást gyakoroltunk a Genkre, 20-25 percig komoly fölényben futballoztunk, közel voltunk az egyenlítéshez. A második félidő felétől a játékosokat talán túlságosan is vitte előre a szívük, így kicsit fegyelmezetlenebbül játszottak, a hajrában a hihetetlen győzni akarás azt eredményezte, hogy kevésbé koncentráltunk.” – nyilatkozta a Vidi holnapján a portugál mester
A mester természetesen az eredmény miatt csapódott, véleménye szerint alakulhatott volna másképpen is, de ezen már kár töprengeni, sok tanulság van a meccsben, ilyen is kell a fejlődéshez. Ezt követően pedig kitért a regenerációra…
“Voltak hibáink, de bebizonyítottuk, hogy versenyképesek vagyunk ezen a szinten is. Az eredmény miatt természetesen csalódott vagyok, mert nem érdemeltünk ilyen arányú vereséget, a meccsből ugyanakkor nagyon sokat tanulhatunk. Most a legfontosabb, hogy a játékosok regenerálódását gyorssá tegyük, de ezúttal a fizikai mellett a mentális regenerálódásra is nagy hangsúlyt kell fektetnünk, hogy a vasárnapi bajnoki mérkőzésen eredményesek tudjunk lenni” – így zárta értékelését Paulo Sousa
Szerző: Őszi Ádám
Megnövelnék a kivásárlási árát!
Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Fél évet töltött Szaúd-Arábiában…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…