Köztük a Chelsea vagy a PSG korábbi játékosával…
Jól sikerült az első meccs Spanyolországban…
A védelemének a tengelyét erősítené meg a madridi alakulat…
A német válogatott középhátvéd nem újítja meg szerződését a gyógyszertáriakkal…
Hosszútávú szerződést írt alá…
18 év utn ülhet le újra a csapat kispadjára…
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!
Ahogy két cikkünkből kiderült, az aktuális fordulóban két igazi rangadó lesz, de mellettük további izgalmakra, látványos játékra lehet számítani a többi német élvonalbeli meccsen.
A Düsseldorf – Freiburg mérkőzés kapcsán elmondható, hogy a hazaiak mindezidáig veretlenek a bajnokságban – két döntetlen mellett egy győzelmet arattak -, s a Freiburg is csak a Leverkusen otthonában szenvedett vereséget. A vendégek számára talán a nagyobb élvonalbeli rutin jelenthet előnyt. Míg a Fortuna keretében a húsz érkező mellett tizenöt távozó játékos is volt a nyáron, addig a Freiburgnál a nyolc érkező mellé hat futballistának máshol kell játéklehetőséghez jutnia.
Mainz – Augsburg: Ez a találkozó két rossz formában lévő gárdáról szól majd, hiszen mind a vendéglátók, mind pedig a bajorországiak nyeretlenek eddig a bajnokságban: egyetlen döntetlen mellett két vereséget szenvedett mindkét kiscsapat. Kérdés, megszakad-e valamelyik rossz sorozat és ha igen, ebben mekkora szerepe lesz a Mainz magyar válogatott csatárának, Szalai Ádámnak?
Wolfsburg – Fürth: Az előző ütközethez hasonló izgalmakat tartogathat ez a meccs, hiszen mindkét csapat egyetlen gólra és győzelemre volt eddig képes a Bundesligában, valamint ezen kívül az autógyáriak gólnélküli döntetlent játszottak az Augsburg ellen idegenben. Valamivel esélyesebbnek tűnnek a rutinosabb hazaiak, de könnyen lehet, hogy kiélezett kilencven percnek lesznek szemtanúi a játékot figyelemmel kísérők. A vendégsikerért adott esetben sokat tehet az új igazolás Stieber Zoltán.
Leverkusen – Mönchengladbach: A gyógyszergyáriak máris két vereséget szenvedtek – szurkolóiknak pedig különösen fájó lehetett a Dortmund elleni sima 3-0-s vereség -, a Bajnokok Ligája-selejtezőben a Dinamo Kijev ellen kiesett vendégek egy győzelmet, egy döntetlent, valamint egy vereséget szenvedtek az eddigi három bajnokin – az egymásnak feszülő felek tehát koránt sincsenek csúcsformában, de a nyári erősítések folytán kevéssé lenne meglepő, ha nem sikerülne mindhárom pontot begyűjteni a Leverkusennek.
Hoffenheim – Hannover: Elfogulatlanul is jelentős érvágás lehet a Hannovernek Huszti Szabolcs hiányzása, hiszen a korábbi válogatott középpályás a legutóbbi két gólt is szerzett a Werder otthonában, majd túlzott gólörömért két sárga, vagyis egy piros lapot is kapott. Ennek ellenére az eddig mutatott játék és az elért eredmények alapján még így is a vendégsiker jelentené a kisebb meglepetést: Husztiék a Schalke elleni 2-2 mellett két sima győzelmet arattak, a Hoffenheim ugyanakkor még pontot sem szerzett eddig.
Werder Bremen – Vfb Stuttgart: Míg a Weser-parti társaság két vereség mellett a Hamburg elleni sikerrel tudott kozmetikázni a szezonkezdet megítélésén, addig Hajnal Tamás Stuttgartja mindössze egy pont megszerzésére volt eddig képes – különösen fájó lehetett a Bayern München ellen elszenvedett 6-1-es vereség. Pedig Hajnal gólpasszát követően még a Svábok szerezték meg a vezetést…
Bundesliga, 4. forduló: Düsseldorf – Freiburg, Hamburger SV – Borussia Dortmund, Mainz – Augsburg, Schalke 04 – Bayern München, Woulfsburg – Fürth (szombat, 15:30), Bayer Leverkusen – Borussia Mönchengladbach (vasárnap, 15:30), Hoffenheim – HSV Hannover, Werder Bremen – Vfb Stuttgart (vasár nap, 17:30).
Szerző: Budai Levente
Köztük a Chelsea vagy a PSG korábbi játékosával…
Jól sikerült az első meccs Spanyolországban…
A védelemének a tengelyét erősítené meg a madridi alakulat…
A német válogatott középhátvéd nem újítja meg szerződését a gyógyszertáriakkal…
Hosszútávú szerződést írt alá…
18 év utn ülhet le újra a csapat kispadjára…
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!
A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Versenyezhet a csapat tavasszal, de…
Már januárban le szerette volna igazolni
Nem látnak favoritot a párharcban
Nem érez magán nyomást a gyengébb bajnoki rajt miatt
Ismét szoros meccset játszottak a felcsúti fiatalok…
A hírek szerint véget ért számára a szezon!
Az 55 esztendős szakember pikáns visszatérésére készül…
Így is pikáns párharcok lesznek a döntőért…
Tovább gyarapíthatja mérkőzéseinek a számát a bajor együttesnél a rutinos labdarúgó…
Megosztotta várakozásait az új szezon előtt…
A brazil támadó a meccs embereként zárta a mérkőzést…
Mégsem vonul vissza…
“Hagyd abba a zokogást!”
Nagy bajban vannak Agüero királyi ékszerei…