18 év utn ülhet le újra a csapat kispadjára…
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!
A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Már januárban le szerette volna igazolni
Nem látnak favoritot a párharcban
Nem érez magán nyomást a gyengébb bajnoki rajt miatt
Szeptember 22-én a Borussia Dortmund együttesét fogadja a nyár folyamán megerősödött Hamburger SV együttese. A tavalyi szezonhoz képest talán árnyaltabbakká váltak az esélyek.
A két együttes eddigi idei szereplése között kétség kívül felfedezhető némi különbség: míg a hazaiak a legutóbbi három idegenbeli összecsapásukat elveszítették – kétszer a bajnokságban és egyszer a Német Kupában -, addig a Ruhr-vidéki együttes a legutóbbi öt összecsapásán a maximálisan megszerezhető tizenöt pontból tizenhármat meg is szerzett – csak a Nürnberg otthonában kényszerültek a pontosztozkodásra Lewandowskiék. Ennek ellenére mégsem tűnik egészen egyértelműnek a mérkőzés végkimenetele, hiszen a Hamburg gárdája a nyári átigazolási időszak során megszerezte többek között a korábban Zalaegerszegen is megfordult lett Rudnevset és René Adlert a Leverkusentől. Kétségkívül a hazai alakulat legjelentősebb erősítése a csapatnál 2005-2008 között már fontos szerepet betöltött Rafael van der Vaart, aki később a Real Madridnál és a Tottenham Hotspursnél is bebizonyította, hogy kivételes képességekkel megáldott támadó középpályásról van szó az esetében.
A tavalyi bajnok ugyanakkor némiképpen más taktikát választott az új játékosok szerződtetése során: elsősorban fiatal tehetségek leigazolására törekedett a dortmundi vezérkar, közülük is többen a saját utánpótlás-bázisukból kerültek fel a felnőttek közé. A legnagyobb fogásnak azonban mindenképp a tavaly még a Borussia Mönchengladbach gárdájában pallérozódó Marco Reus számít, hiszen a szóban forgó német támadó – aki a Nationalelf játékosaként részt vett a legutóbbi Európa-bajnokságon – szintén dortmundi nevelés és jól bizonyítja, hogy nem feledkezett meg a gyökereiről, hogy többek között a Real Madrid hívó szavának tudott ellenállni a visszatérés érdekében.
Összességében tehát az eddigi eredmények arra utalnak, valamivel nagyobb esélye van Jürgen Klopp legénységének a győzelem kivívására, de a megerősödött Hamburg megnehezítheti a sorozatban harmadik bajnoki elsőségére hajtó Dortmund dolgát.
Bundesliga, 4. forduló: Düsseldorf – Freiburg, Hamburger SV – Borussia Dortmund, Mainz – Augsburg, Schalke 04 – Bayern München, Woulfsburg – Fürth (szombat, 15:30), Bayer Leverkusen – Borussia Mönchengladbach (vasárnap, 15:30), Hoffenheim – HSV Hannover, Werder Bremen – Vfb Stuttgart (vasár nap, 17:30).
Szerző: Budai Levente
18 év utn ülhet le újra a csapat kispadjára…
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!
A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Versenyezhet a csapat tavasszal, de…
Már januárban le szerette volna igazolni
Nem látnak favoritot a párharcban
Nem érez magán nyomást a gyengébb bajnoki rajt miatt
Ismét szoros meccset játszottak a felcsúti fiatalok…
A hírek szerint véget ért számára a szezon!
Az 55 esztendős szakember pikáns visszatérésére készül…
Így is pikáns párharcok lesznek a döntőért…
Tovább gyarapíthatja mérkőzéseinek a számát a bajor együttesnél a rutinos labdarúgó…
Megosztotta várakozásait az új szezon előtt…
A brazil támadó a meccs embereként zárta a mérkőzést…
Mégsem vonul vissza…
“Hagyd abba a zokogást!”
Nagy bajban vannak Agüero királyi ékszerei…
Jelenlegi szerződése 2027 nyaráig érvényes!
A londoniak ezúttal sem hazudtolték meg önmagukat…
Új szerződéssel jutalmazná meg a szezon meglepetéscsapata a kiválóan teljesítő hátvédjét…
Már 2017 óta a liverpooli együttes oszlopos tagja a rutinos labdarúgó…