A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Már januárban le szerette volna igazolni
Nem látnak favoritot a párharcban
Nem érez magán nyomást a gyengébb bajnoki rajt miatt
Ismét szoros meccset játszottak a felcsúti fiatalok…
A hírek szerint véget ért számára a szezon!
Az 55 esztendős szakember pikáns visszatérésére készül…
Így is pikáns párharcok lesznek a döntőért…
Tovább gyarapíthatja mérkőzéseinek a számát a bajor együttesnél a rutinos labdarúgó…
Szombat délután 13.45 órától kezdetét veszi az angol Premier League 5. fordulója a Swansea City-Everton mérkőzéssel. A Liberty stadionban két nagyon jó formában levő együttes csap majd össze, hiszen mindkettő 7 ponttal áll a tabella élmezőnyében 4 fordulót követően. A tavalyi szezonban oda-vissza győzelmet aratott az Everton, 2-0, valamint 1-0 arányban. 16.00 órától négy találkozóra kerül sor, a listavezető Chelsea a Stoke City csapatát látja vendégül, az egyedüli csapatot, amely 4 döntetlennel rendelkezik ugyanennyi mérkőzésből. A vendégeknél a kezdőcsapatban kaphat helyet a friss szerzemény, korábbi Liverpool és Manchester United játékos, Michael Owen.
Az eddig 0 ponttal álló, viszont meglepően jó játékerőt képviselő Southampton vendége, a múlt fordulót győzelemmel záró Aston Villa lesz. A remek rajtot felmutató West Bromvich Albion az újonc Reading ellen lép pályára, az a Reading ellen, amely eddig 1 ponttal a tabella utolsó előtti helyén áll. A londoni újonc West Ham, amely 1 év után tért vissza az élvonalba, ellenfele a még nyeretlen Sunderland, amely 3 ponttal és 1 mérkőzéssel kevesebbet játszva a bajnokság 15. helyét foglalja el. A szombati játéknapon továbbá a Wigan a Fulham csapatát fogadja.
Vasárnap az eddig még nyeretlen Norwich City Newcastle-ba látogat, ahol nagyon nehéz dolga lesz pontot vagy pontokat szerezni, még akkor is ha hétközben a hazai csapat Európa Liga mérkőzést játszott Portugáliában a Maritimo ellen és ezért kimerültebbek lesznek a fekete-fehérek. Ugyancsak vasárnap a múlt héten első győzelmét szerző Tottenham egy londoni rivális ellen lép pályára, ellenfele a QPR, amely a számos nyári átigazolást követően eddig nem nyújt kimagasló teljesítményt, a múlt idényben osztoztak a győzelmeken, 1-0 arányban nyert a QPR hazai pályán és 3-1 a Tottenham a White Hart Lane-en.
A forduló két slágermeccse vasárnap kerül megrendezésre, az Anfield Road-on a múlt héten 101 éves negatív rekordot döntő Liverpool, amely több mint egy évszázada nem kezdett ilyen gyengén egy bajnokságot, az örök rivális Manchester United csapatát fogadja, amely az első fordulóban elszenvedett veresége után 3 győzelemmel a 2. helyen áll.
A játéknap másik rangadóján a bajnok Manchester City azt az Arsenalt látja vendégül, amelyre az utóbbi két fordulóban nyújtott remek szereplését követően újra bajnok aspiránsként kell tekinteni.
Az 5. forduló mérkőzései:
Szeptember 22, szombat
13:45 Swansea-Everton
16:00 Chelsea-Stoke
16:00 Southampton-Aston Villa
16:00 West Bromvich-Reading
16:00 West Ham-Sunderland
16:00 Wigan-Fulham
Szeptember 23, vasárnap
14:30 Liverpool-Manchester United
16:00 Newcastle-Norwich
17:00 Manchester City-Arsenal
17:00 Tottenham-QPR
Szerző: Horváth Bálint Ottó
A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Versenyezhet a csapat tavasszal, de…
Már januárban le szerette volna igazolni
Nem látnak favoritot a párharcban
Nem érez magán nyomást a gyengébb bajnoki rajt miatt
Ismét szoros meccset játszottak a felcsúti fiatalok…
A hírek szerint véget ért számára a szezon!
Az 55 esztendős szakember pikáns visszatérésére készül…
Így is pikáns párharcok lesznek a döntőért…
Tovább gyarapíthatja mérkőzéseinek a számát a bajor együttesnél a rutinos labdarúgó…
Megosztotta várakozásait az új szezon előtt…
A brazil támadó a meccs embereként zárta a mérkőzést…
Mégsem vonul vissza…
“Hagyd abba a zokogást!”
Nagy bajban vannak Agüero királyi ékszerei…
Jelenlegi szerződése 2027 nyaráig érvényes!
A londoniak ezúttal sem hazudtolték meg önmagukat…
Új szerződéssel jutalmazná meg a szezon meglepetéscsapata a kiválóan teljesítő hátvédjét…
Már 2017 óta a liverpooli együttes oszlopos tagja a rutinos labdarúgó…
Újabb lökést adna alaposan félresiklott karrierjének…
Készen állnak akcióba lépni…
Hamarosan bejelentik az átigazolását…
Nem túlzás azt állítani, hogy két párharc esetében eldőlt a továbbjutás sorsa