Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!
A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Már januárban le szerette volna igazolni
Nem látnak favoritot a párharcban
Nem érez magán nyomást a gyengébb bajnoki rajt miatt
Ismét szoros meccset játszottak a felcsúti fiatalok…
A hírek szerint véget ért számára a szezon!
Komoly hagyományokra és legalább ugyanennyi viszálykodásra tekintenek vissza e két együttes egymás elleni találkozói, hiszen 2001. május 19. óta egyszer sem tudott a Schalke 04 olyan közel kerülni a bajnoki cím megszerzéséhez, mint az említett napon.
Azon a tavaszi napon az utolsó forduló utolsó néhány pillanatáig úgy tűnt, sikerülhet a gelsenkirchenieknek megszerezniük az első helyezettnek járó salátástálat, azonban az utolsó másodpercekben végül kivívta a győzelmet és ezzel együtt a bajnokság megnyerését az FC Hollywoodnak is csúfolt bajor együttes – a történteket azóta sem tudták teljesen feldolgozni a kék mezesek szimpatizánsai, és több mint tizenegy esztendeje minden szezonkezdetkor abban bíznak, hogy talán az ő idényük következik.
Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy az elmúlt években sok parázs találkozót hozott ez az összecsapás; a legutóbbi tíz alkalomból hatszor a „bőrnadrágosok”, négyszer pedig Ebbe Sand, Jörg Böhme és Oliver Reck utódjai győzedelmeskedtek, vagyis viszonylag kiegyenlített egymás elleni mérleggel rendelkezik a két együttes.
Ami a szombat délutáni mérkőzés esélyeit illeti, elmondható, hogy a Schalke várhatóan a tavalyihoz hasonló játékerőt képvisel majd ebben a szezonban, mivel a távozó José Jurado, Raúl és Peer Kluge helyére – hogy csak a legnevesebbeket emeljük ki -, többek között Ibrahim Afellay, Traquillo Barnetta és Chinedu Obasi érkezett. A bajorok azonban az átigazolási piacon mutatott – német szinten különösen – aktív szerepvállalása nagy valószínűséggel azt bizonyítja, hogy mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy ne kelljen zsinórban harmadszor is fejet hajtaniuk a BVB előtt. Ennek ékes bizonyítéka, hogy Bundesliga-rekordot jelentő összegért, 40 millió euróért igazolták le a világ- és Európa-bajnok Javi Martínezt az Athletic Bilbaotól, valamint mellette olyan nagy nevek szerződtek a legnépszerűbb német együttes ellen, mint Mario Mandzukic (Wolfsburg), Xherdan Shaqiri, vagy a 2001-2007 között közönségkedvencnek kikiáltott Claudio Pizarro. A legutóbbi öt összecsapás alapján négy győzelem mellett mindössze egyszer játszottak döntetlent a hazaiak – a Hannover otthonában -, a Bayern ugyanakkor az augusztus óta lejátszott tíz meccs mindegyikét megnyerte.
Az eddigi eredménysor alapján tehát könnyen elképzelhető, hogy vendéggyőzelemmel zárul a rangadó, ugyanakkor erre a mérkőzésre különösen igaz, hogy háromesélyes a végkimenetelt illetően.
Bundesliga, 4. forduló: Düsseldorf – Freiburg, Hamburger SV – Borussia Dortmund, Mainz – Augsburg, Schalke 04 – Bayern München, Woulfsburg – Fürth (szombat, 15:30), Bayer Leverkusen – Borussia Mönchengladbach (vasárnap, 15:30), Hoffenheim – HSV Hannover, Werder Bremen – Vfb Stuttgart (vasár nap, 17:30).
Szerző: Budai Levente
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!
A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Versenyezhet a csapat tavasszal, de…
Már januárban le szerette volna igazolni
Nem látnak favoritot a párharcban
Nem érez magán nyomást a gyengébb bajnoki rajt miatt
Ismét szoros meccset játszottak a felcsúti fiatalok…
A hírek szerint véget ért számára a szezon!
Az 55 esztendős szakember pikáns visszatérésére készül…
Így is pikáns párharcok lesznek a döntőért…
Tovább gyarapíthatja mérkőzéseinek a számát a bajor együttesnél a rutinos labdarúgó…
Megosztotta várakozásait az új szezon előtt…
A brazil támadó a meccs embereként zárta a mérkőzést…
Mégsem vonul vissza…
“Hagyd abba a zokogást!”
Nagy bajban vannak Agüero királyi ékszerei…
Jelenlegi szerződése 2027 nyaráig érvényes!
A londoniak ezúttal sem hazudtolték meg önmagukat…
Új szerződéssel jutalmazná meg a szezon meglepetéscsapata a kiválóan teljesítő hátvédjét…
Már 2017 óta a liverpooli együttes oszlopos tagja a rutinos labdarúgó…
Újabb lökést adna alaposan félresiklott karrierjének…
Készen állnak akcióba lépni…