A Fenerbahce és az Ajax is magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra…
Három évre kötelezte el magát!
A magyar válogatott támadó gyönyörű kapásgólt szerzett…
Meglepőt húzott Robbie Keane, csapata pedig lépéselőnyben a Viktoria Plzen ellen.
Kulcsjátékossá nőtte ki magát Simone Inzaghi csapatában!
Komoly érvágás ez Mikel Arteta csapatának!
Legutóbb a DAC-nál játszott…
Négy év után váltott klubot a korábbi MVP…
Az angol labdarugó-bajnokság egyik legnagyobb rangadója vasárnap délután kerül sorra, ahol a bajnokságban gyengélkedő Liverpool meg szeretné szerezni első győzelmét a bajnokságban az örök rivális Manchester United ellenében. A hazaiak 101 éve nem kezdtek ilyen rosszul egy bajnoki szezont, csupán 2 döntetlent értek el az első 4 fordulóban és a 17. helyet foglalják el a bajnoki táblázatban, a Manchester viszont 3 győzelemmel és 1 vereséggel a 2. pozícióból várhatja az összecsapást. A találkozó esélyesének mindenképpen a vendég manchesteri alakulat számít, azonban a Liverpool hazai pályán képes nagyon jó játékot produkálni. Egyébként a Manchester az utolsó négy vendégszereplésén az Anfield Road-on nem tudott nyerni.
A mérkőzés több szempontból is rendkívülinek bizonyul, hiszen az elmúlt egy független vizsgálóbizottság megállapította, hogy az 1989-es hillsborough-i tragédiáért, amelynek következtében 96 liverpooli szurkoló vesztette életét, nem a Vörösök drukkerei, hanem a rendőrség a felelős. Ennek emlékére a két csapatkapitány 96 léggömböt enged majd a magasba a mérkőzés kezdete előtt.
„Teljes mértékben a Liverpool mellett állunk ebben a helyzetben. Ez a vasárnap számukra érzelmekben gazdag lesz, mi pedig minden lehetséges módon támogatjuk majd őket.” – nyilatkozta Sir Alex Ferguson, a MU vezetőedzője.
Érdekesnek ígérkezik a Liverpool csatárának, Luis Suareznek és a Manchester védőjének, Patrice Evranak a találkozása, ugyanis egy éve a Liverpool csatára rasszista kijelentésekkel illette Evrát, ezért nyolc mérkőzésre eltiltották. Visszatérése után az első találkozásukkor, Suarez nem fogott kezet a franciával a mérkőzés előtt. A héten a klub vezetősége arra intette Suarez-t, hogy viselkedjen tisztességesen Evrával szemben a hillsborough-i tragédia emlékének szellemében.
Liverpool-Manchester United 14:30
Szerző: Horváth Bálint Ottó
A Fenerbahce és az Ajax is magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra…
Három évre kötelezte el magát!
A magyar válogatott támadó gyönyörű kapásgólt szerzett…
Meglepőt húzott Robbie Keane, csapata pedig lépéselőnyben a Viktoria Plzen ellen.
Kulcsjátékossá nőtte ki magát Simone Inzaghi csapatában!
Öt év után hagyta el az angyalföldieket…
Komoly érvágás ez Mikel Arteta csapatának!
Legutóbb a DAC-nál játszott…
Négy év után váltott klubot a korábbi MVP…
Az új megállapodása 2029 nyaráig szól!
Ráadásul a helyettesét is elvesztették a ‘londoni kékek’…
A Viktoria Plzen elleni első meccs előtt…
Mindketten jelentős mérföldkövet értek el…
Köztük a Chelsea vagy a PSG korábbi játékosával…
Jól sikerült az első meccs Spanyolországban…
A védelemének a tengelyét erősítené meg a madridi alakulat…
A német válogatott középhátvéd nem újítja meg szerződését a gyógyszertáriakkal…
Hosszútávú szerződést írt alá…
18 év utn ülhet le újra a csapat kispadjára…
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!
A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…