Európa Liga J,K,L csoport: Döntetlenek mellett bravúros Hannover siker újabb Huszti találattal
Csütörtök este folytatódtak az Európa Liga csoportkörének küzdelmei, a J,K és L csoportban voltak rangadók, született jó pár döntetlen, illetve Husti Szabolcs ismét gólt szertzett és csapata a 9. perctől fogva emberhátrányban fordította meg mérkőzését a Levante ellen
J-csoport
A vendégek a várakozásokkal ellentétben nem játszottak alárendelt szerepet, méltó ellenfelei voltak a hazaiaknak, habár a nagyobb helyzetek a Lazio előtt adódtak. Az ”azúrkékeknek” egy óra kellett a győztes találat eléréséhez, ekkor Éderson talált a vendégek kapujába. (1-0)
Lazio – Maribor 1-0
Gólszerző: Éderson 62.
Az angolok csapatkapitányuk, Michael Dawson találatával vezettek bő fél óra elteltével, de a görögök a második félidőre összeszedték magukat és egyenlíteni tudtak Toché révén, így a ”sarkantyúsok” második döntetlenjüket játszották, míg a hazaiak első pontjukat szerezték.
Panathinaikos – Tottenham 1-1
Gólszerzők: Dawson 35. illetve Toché 77.
Tabella: 1. Lazio 4 pont, 2. Maribor 3 pont, 3. Tottenham 2 pont, 4. Panathinaikos 1 pont
K-csoport
A jóval esélyesebb vendégek már az első félidőben is nagy fölényben voltak, de betalálni nem tudtak, sőt egészen a 77. percig kellett várniuk a győztes találatra, ekkor egy lövés Kiesslingen változtatott irányt és a labda a kapuban kötött ki. A hazaiak elégedettek lehetnek, hogy csak minimális különbséggel maradtak alul, míg a németek a 3 ponttal lehetnek boldogok.
Rosenborg – Leverkusen 0-1
Gólszerző: Kiessling 77.
Ukrajnában is nehezen tört meg a gólcsend, a 66. percben Edmar szerzett vezetést, majd a 80. minutumban Cleiton Xavier biztosította be a hazai győzelmet.
Metalist Harkiv – Rapid Wien 2-0
Gólszerzők: Edmar 66., Cleiton Xavier 80.
Tabella: 1. Metalist Harkiv 4 pont, 2. Leverkusen 4 pont, 3. Rosenborg 3 pont, 4. Rapid Wien 0 pont
L-csoport
A németek hiába játszottak emberhátrányban a 9. és gólhátrányban a 10. perctől mégis győzelemnek örülhettek, a 21. percben Huszti a saját maga által kiharcolt büntetőből ért el találatot és Konan 49. percben szerzett gólt, amire már nem érkezett válasz.
Hannover – Levante 2-1
Gólszerzők: Huszti 21. (11-esből), Konan 49. illetve Michel 10.
A hollandok az első fordulóban két gólos előnynél aludtak el és ikszeltek, most hátrányból álltak fel, Djurics révén a vendéglátók az első félidőben 2-0-ára vezettek, majd Bengtsson adta meg az alaphangot a hajrának, sőt Douglas a 88. percben ki is egyenlített.
Helsingborg – Twente 2-2
Gólszerzők: Djurics 7., 43., illetve Bengtsson 74., Douglas 88.
Tabella: 1. Hannover 4 pont, 2. Levante 3 pont, 3.Twente 2 pont, 4.Helsingborg 1 pont
Szerző: Pintér Ákos