Az alapok, avagy a futball, mint társadalmi jelenség
Magyarországon már hosszú ideje nagy hagyománya van a médiában és az oktatásban annak a tézisnek, mely szerint csak egy bizonyos szemszögből lehet rávilágítani a magyar lelátókon zajló folyamatokra és ez objektíven nézve, több okból sem helyes. Egyrészt elveszi az embertől a szabad gondolkodás és a szabad véleményformálás lehetőségét, másrészt rengeteg megválaszolatlan kérdést hagy maga után.
Ezzel az írással azt szeretném elsősorban elérni, hogy akik tájékozatlanok a magyar pályákon történt eseményekkel kapcsolatban és idáig csak a szökő évente bekövetkező, különféle médiákból származó „negatív hírekre” figyeltek, tudjanak mihez viszonyítani.
Nos, következzen az elemzés!
Elsősorban azt kell leszögeznünk, hogy a lelátó emberei számára a foci nem egy sport, hanem egy életforma, mivel ennek a sportágnak a közege a társadalmi problémák visszatükröződésének elsőszámú felülete.
Egy adott ország társadalmi problémáinak megvizsgálása szempontjából érdemes végigtekinteni az ország labdarúgásán. Bármely focikedvelő országot is vizsgáljuk, mindegyik esetében megfigyelhetőek ezek a visszatükröződések. Hogy csak néhány példával éljek, Cipruson az APOEL szurkolói nem ritkán az „aki nem ugrál, az török, hej” rigmussal hangolnak, az izraeli bajnokikon nem ritkák a palesztin ellenes megnyilvánulások, de ezek az elemek az országon belüli rivalizálás szempontjából sem elhanyagolhatók. A társadalmi feszültségek megjelenése csak négy esetben nem észlelhető:
– Ha az adott országban a társadalmi feszültségek ellenére sem népszerű a labdarúgás, pl.: India
– Ha az adott országban jóléti társadalom van, nincsenek nagy belső feszültségek, pl.: Svédország, Norvégia, Finnország
– Ha az adott ország korlátozza a meccsre járók megnyilvánulási lehetőségeit, pl.: Észak-Korea, Kína
– Ha az adott országban jóléti társadalom van, de a labdarúgás nem népszerű, pl.: USA
Most pedig, csak Magyarországra korlátozva, tekintsünk végig azon a 3 rétegen, akik mérkőzéseket látogatnak!
1. A nézők: a klub bevételeinek jelentős részét Ők termelik ki azzal, hogy jegyet, bérletet és ajándéktárgyat vesznek, Ők azok, akik a feleségükkel/barátjukkal/gyermekükkel mennek ki a számukra kialakított oldallelátókra. Ők azok, akik a szimpla szórakoztatást várják el a pénzükért cserébe, tehát minőségi, élvezhető futballt vagy pedig minőségi hangulatot szeretnének. Általában nem vesznek részt a hangulatteremtésben.
2. A szurkolók: a mai magyar labdarúgás „életben tartó” tényezői. Jegyet, bérletet, ajándéktárgyakat vesznek, mindemellett pedig minden hazai illetve idegenbeli mérkőzésen a hangulat elsőszámú felelősei. A hangulatteremtésnek több eszközét használják. Kivétel nélkül mindig hangosan énekelnek, különféle rigmusokkal buzdítják a csapatot, koreográfiákat mutatnak be (kellékei általában a zászló, a drapi, a sál, a pénztárgépszalag, a pirotechnikai eszközök), mindemellett élőképet is alkothatnak, stb. A szerepük azért is megkérdőjelezhetetlen, mivel a 90-es évek óta, romló színvonalú magyar labdarúgásba is csak ők képesek visszacsábítani a nézőket a lelátóra, tehát a legtöbb klub számára bevételforrást is jelentenek. A klubok többnyire igyekeznek is megbecsülni minden fanatikust, pl.: Székesfehérváron a Red Blue Devils monogramját a B-Közép széksoraiba illesztették.
A szurkolók egyébként ultracsoportosulásokat alkotnak. Mint említettem, a Videoton ultrái a Red Blue Devils, de a Kecskemété az I. Pálinka Hadtest, a Debrecené a Szívtiprók és még sorolhatnám. A nagy múltú kluboknak több ultra csoportja is van.
A szurkolói csoportosulások adják a társadalmi reflexiókat, ők reagálnak a politikai történésekre, megemlékeznek a nemzeti ünnepeken, de már a szurkolói rigmusaikban is sok olyan jellegű üzenetet hordoznak, amik rámutatnak a társadalom legmélyebb problémáira.
Feladatuk még a klub erkölcsének hirdetése és tisztelete. Többségük politikailag független, illetve nemzeti érzelmű.
3. A huligánok: ők már egy lazább, ugyanakkor jóval kisebb réteget alkotnak az előző két csoportnál. Érdekes módon ők nem a csapathoz, hanem a klubhoz kötődnek elsősorban, nem ritkán a mérkőzés látogatása alól is kivonják magukat, általában csak a nagy rangadók esetén tartózkodnak a lelátón.
Belőlük is több típus is van, de ami elsősorban leszögezendő: hogy a huligán (vagy angol kontextusban használva a ’hool’) nem azonos a szurkolóval!
A huliganizmust és a huligánmozgalmat nem a szurkolás hívta életre, a két fogalmat mindössze a szeretett klub köti össze és ezt nagyon fontos megjegyezni!
A legelrettentőbb példa Anglia, ahol a hetvenes években „felvirágzó” futball huliganizmust nem választották külön a szurkolói rétegektől és ennek köszönhetően a szigetország déli részén a szurkolói életformát gyökerestül kiirtották, ebből ered az, hogy ma a Premier League mérkőzései alatt a lelátót kémlelve csak üldögélő embereket látunk, nincs se zászló, se görögtűz, se pénztárgépszalag. Egyedül az éneklés az, ami megmaradt és ezzel némi hangulati elemet visz a világ legjobb bajnokságának tartott Premier League-be; a kérdés csak az, hogy, a labdarúgás minősége vajon pótolja-e a hangulat hiányosságait?
A huligánokra visszatérve, nekik több „funkciójuk” van. A legfontosabbak a következők:
– A védelem feladatköre. A huligánok fontos feladata a klub szurkolóinak, nézőinek a védelme. Ez a fajta viselkedés azért alakult ki ezekben a csoportokban, mivel bizalmatlanok a stadionok biztonsági embereivel és a hatósági szervekkel szemben. (Innen ered az A.C.A.B. kifejezés.) Védelemmel viszonyulnak a klub erkölcsiségéhez is. A védelem nyújtása vonatkozik a baráti csoportokkal való együttműködésre is. (Jó példa erre, hogy a fradista Új Generáció rendszeresen kísérte/kíséri a pesti túrákon a ZTE szurkolóit.) Mindemellett nemcsak személy, hanem terület is élvezheti a védelmüket, pl.: az újpesti Angol Brigád esetében.
– A diplomácia feladatköre. A huligánok a csoportok közötti tárgyalást is saját feladatuknak tekintik. (Például egy alkalommal, a Vasas és az Újpest szurkolói közötti nézeteltérést is az Angol Brigád tagjai tisztázták.)
– A versengés fenntartása. Ez a legnagyobb kifejtést igénylő feladatkör, de mivel erről egy külön dolgozat is készíthető, így a lényegnél maradnék, a ’hool-ok’ versengenek egymással, szervezett és egyéni keretek között. Erre jó példa az ustawka, a szervezett utcai összecsapás, stb.
Egyértelműen kijelenthető tehát, hogy a meccsre látogatók 99%-a semmilyen fajta veszélyt nem jelent a társadalomra, a huligánok is legfeljebb csak a saját testi épségüket veszélyeztetik. A huligánok az egymás közötti összecsapásra egyébként „férfias küzdelemként” tekintenek, és amíg ezek a pályán kívül zajlanak, addig a nézőkre és a szurkolók nem jelentenek veszélyt.
Szerző: Kapus Attila