Átmenetileg 4 pontra ellépett legfőbb riválisától a címvédő!
A tolnaiak így 3 pontra megközelítették a listavezető Puskás Akadémiát!
A katalán játékosok kezdeményezésére…
Mindkét csapat nagyon fontos pontokat hullajtott el…
Krstovic duplája végül nem ért pontot a Leccének!
Első gólját szerezte a magyar légiós a lengyel csapatában…
Nem sikerült közelebb kerülni a dobogóhoz…
Az olasz mester szerint a csapata remek formában várja a nagy tavaszi hajrázást…
Eddig azt gondolhattuk, hogy ‘csak’ az FC Barcelonánál nem volt elégedett a fiatal játékos…
Nem tudta kihasználni a riválisok botlását Niko Kovac csapata…
A Chelsea labdarúgó csapata nemes egyszerűséggel lelépte a legutóbbi fordulóban a BL újonc Nordsjaelland együttesét idegenben 4-0-ra. A mérkőzésen a mellett, hogy a londoniak elvitték a három pontot felfigyeltek egy tehetséges dán labdarúgóra. A mindössze 20 esztendős elefántcsontparti és dán állampolgársággal is rendelkező védő Jores Okore játéka megtetszett Di Matteo vezetőedzőnek aki egyből a tehetség Londonba csábításán kezdett el gondolkozni.
Okore 2011 óta játszik a felnőttek között és azóta a Nordsjaelland egyéniségévé nőtte ki magát. Szerepelt a dán u21-es válogatottban és immáron 4 alkalommal a felnőtt válogatott címeres mezét is magára ölthette. Van viszont konkurencia is, Sir Alex Ferguson is figyeli a védőt a hírek szerint. A védő jelenlegi piaci értéke 1,75 millió euró, ám a BL szereplés és a körülötte kezdődő felhajtás jócskán felviheti ezt az árat akár többszörösére is.
Az ügyben megszólalt maga a játékos is – „Nem szeretném még elhagyni a csapatom, de egyszer eljön az az idő, amikor tovább kell lépnem. Ehhez azonban az kell, hogy késznek érezzem magam arra, hogy a nagyokkal játsszak külföldön.” – majd pedig hozzá tette, hogy nincs kizárva, hogy már télen klubbot váltson.
Szerző: Őszi Ádám
Átmenetileg 4 pontra ellépett legfőbb riválisától a címvédő!
A tolnaiak így 3 pontra megközelítették a listavezető Puskás Akadémiát!
A katalán játékosok kezdeményezésére…
Mindkét csapat nagyon fontos pontokat hullajtott el…
Krstovic duplája végül nem ért pontot a Leccének!
Első gólját szerezte a magyar légiós a lengyel csapatában…
Nem sikerült közelebb kerülni a dobogóhoz…
Az olasz mester szerint a csapata remek formában várja a nagy tavaszi hajrázást…
Eddig azt gondolhattuk, hogy ‘csak’ az FC Barcelonánál nem volt elégedett a fiatal játékos…
Nem tudta kihasználni a riválisok botlását Niko Kovac csapata…
A magyar légiós csapata is bejelentkezett a rájátszásért…
Egyre közelebb a bajnoki címhez a liverpooli együttes…
Hatalmas lehetőséget szalasztottak el a “Gyógyszergyáriak”, hiszen a Bayern München is kikapott!
A kiesés elől menekülő Bochum tudott fordítani a listavezető otthonában…
A nyírségiek pedig nagyon fontos pontokat buktak el…
Nagy nevek érkezhetnek Londonba a csalódást keltő szezont követően…
A Forest ezzel bebiztosította a harmadik helyét a tabellán!
A nemzetközi helyzet fokozódik…
Már nyolc éve a csapatot erősítő a játékos…
32 évesen elhatározta magát…
Azonban így is akad érdeklődő bőven…
Versenyben tudtak maradni a mieink…
Azonban Robert Lewandowski is szívesen maradna a klubnál…
Nevelőcsapatát készül elhagyni az MLS-klub kegyeiért…