A Tottenham még rosszabbul járt; nem is beszélve José Mourinhóról és a Fenerbahce együtteséről…
A Fiorentina kétgólos hátrányból állt fel, de végül vereséget szenvedett görög ellenfelével szemben…
Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
A „G” jelű hatosban több szoros összecsapás megrendezésre kerülhet pénteken este, azonban kétségkívül a legnagyobb érdeklődést a görög-bosnyák csoportrangadó vált ki a szurkolókban, hiszen e két ország nemzeti válogatottja vívhat egymással kiélezett harcot a továbbjutásért és az első hely megszerzéséért.
Görögország – Bosznia-Hercegovina (20:45): A csoport rangadóján az utóbbi hetek, sőt hónapokban remekül teljesítő válogatott találkozik, hiszen mind a hellének, mind pedig a bosnyákok nyertek a legutóbbi három pályára lépésükkor. A barátságos mérkőzéseket követően a selejtező-sorozat első két fordulóján egyaránt begyűjtötték a három pontot – igaz, az jelentett volna meglepetést, ha ennek ellenkezője történt volna. Míg a görögök előbb Lettországban nyertek 2-1-re, majd a László Csaba vezette litvánokat verték meg 2-0-ra. Dzeko és csapattársai ha lehet, még hatékonyabbak voltak a kapu előtt: előbb gólgálát mutattak be Liechtensteinben (1-8 lett a házigazda szempontjából), majd a lettek ellen gyűjtötték be a három pontot egy 4-1-es siker révén. Az eddigi öt egymás ellen vívott ütközetből négy görög győzelmet hozott, s a legutóbbi, tavaly nyári barátságos meccs zárult egyedül pontosztozkodással.
Liechtenstein–Litvánia (19:30): Két kifejezetten rosszul „muzsikáló” nemzeti együttes találkozójára kerül sor Vaduzban, hiszen a legutóbbi tizenegy válogatott fellépésből a hazaiak egyszer, a vendégek pedig kétszer tudták győztesen elhagyni a pályát, vagyis nem túl jól kezdődtek a szempontjukból a csoportküzdelmek. A mostani házigazda ugyanis a szlovákoktól és főleg a bosnyákoktól nagyon sima vereséget szenvedtek (0-2 és 1-8 a szempontjukból, utóbbi ráadásul hazai pályán sújtotta a törpeállamot), Tarmo Kinkék pedig otthon döntetleneztek a szlovákok ellen (1-1) és vendégként kaptak ki Görögországban (0-2). A vendégek szövetségi kapitánya az a László Csaba, aki korábban Magyarországon a válogatott másodedzőjeként és a Ferencváros vezetőedzőjeként vált ismertté, majd a nemzetközi futball világában a skót Hearts gárdájával és Uganda válogatottjával is szép sikereket ért el. Az eddigi négy randevúból kétszer a litvánok, egyszer a liechtensteiniek nyertek, egyszer pedig döntetlen született.
Szlovákia – Lettország (20:15): Míg északi szomszédjaink a legutóbbi három meccsükön veretlenek maradtak, a baltiak az előző három összecsapásán képtelen volt győzelmet aratni. A csoportkörben a szlovákok győztek Liechtenstein legjobbjai ellen (2-0) és pontot lopták a litvánoktól (1-1), a lettek pedig mind a görögöktől otthon (1-2), mind pedig a bosnyákoktól idegenben kikaptak (1-4). Újabb lett kudarc már szinte a nullára csökkentené a továbbjutási reményeiket – amik pedig jelenleg sem túl acélosak. A két egymás ellen megvívott összecsapás egy-egy szlovák győzelemmel és döntetlennel ért véget.
Szerző: Budai Levente
A Tottenham még rosszabbul járt; nem is beszélve José Mourinhóról és a Fenerbahce együtteséről…
A Fiorentina kétgólos hátrányból állt fel, de végül vereséget szenvedett görög ellenfelével szemben…
Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
A játék minden elemében jobb volt az ellenfél…
Történetük legnagyobb sikerét ünnepelték…
A PSG spanyol trénere a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzéséről…
Mindkét klubnak fizetnie kell a rendbontás miatt…
Hazai környezetben szerzett rendkívül nagy előnyt a Bayern München!
Harvey Elliott csereként volt nyerőember
Emlékezetes estéje volt az Inter csapatkapitányának…
Lautaro Martinezék kényelmes helyzetből várhatják a milánói visszavágót…
Gianni Infantino történelmi pillanatot tárt fel…
A visszatérése viszont továbbra is várható…
Három párharc tizenegyesekkel dőlt el…
Már ajánlatot is tettek a játékosnak…