Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
Ranieri cseréi szállították a győzelmet a “Farkasoknak”!
A hajrában kapaszkodtak vissza…
A Kazincbarcika növelte az előnyét az élen…
A katalánok már a 17. percben emberelőnybe kerültek…
Camaj volt a kiesés ellen küzdő kecskemétiek hőse!
Hosszú távú megoldást terveznének Münchenben…
Folytatódott a győzelmi sorozat…
A 23 éves középpályásnak az telki edzésen húzódott meg combja, elmondása szerint fájdalmat érzett és a csapatorvos, Szilágyi doktorral való konzultációt követően arra a döntésre jutottak, hogy nem kockáztatják az állapotát, így ki kell hagynia az Észtország elleni világbajnoki selejtezőt.
Mivel a sérülés azonban nem súlyos, ezért még van remény arra, hogy a törökök elleni hazai selejtezőn pályára lépjen.
Koman egyébként az utóbbit időkben híján volt a játéklehetőségeknek, az utolsó két mérkőzésén, a Kyrylia Szojetov és a Zenit ellen összesen csak 50 percet kapott edzőjétől.
Az ilyen esetek kialakulására egyébként akkor van a legnagyobb esély, mikor a játékos jobban megerőlteti az izmait úgy, hogy azok nincsenek fokozatos terhelés alatt, a folyamatos játéklehetőség mellett tehát könnyen elkerülhetők az ilyen sérülések.
Szerző: Kapus Attila
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
Ranieri cseréi szállították a győzelmet a “Farkasoknak”!
A hajrában kapaszkodtak vissza…
A Kazincbarcika növelte az előnyét az élen…
A katalánok már a 17. percben emberelőnybe kerültek…
Camaj volt a kiesés ellen küzdő kecskemétiek hőse!
Hosszú távú megoldást terveznének Münchenben…
Folytatódott a győzelmi sorozat…
Ezzel a sikerrel nyolc pontra elléptek a kiesőzónától!
Kedden az Atlético Madrid ellen lépnek pályára
Hamarosan megkötik a megállapodást…
A Ferencváros mérkőzését elhalasztották…
Helycsere az élmezőnyben…
“Ha valaki másképp dönt, mint azt a Bayernnél szeretnénk, tovább fogunk lépni…”
Bombaformában rajtoltak…
Nem játszotta végig a mérkőzést…
25 öltéssel egy egy műtéttel ‘megúszta’ szerencsére a Crystal Palace csatára…
Felzárkózási lehetőség előtt a zöld-fehérek…
Julian Alvarez góljával rangadót nyertek a “matracosok”…
Egyre nagyobb gödörben Bartosz Grzelak legénysége…
Szűcs Kornél csereként állt be a véghajrában!
Ezzel szinte biztossá tette 2. helyét Xabi Alonso csapata!