Már megérkezett leendő csapatához…
Minden átigazolási hír egy helyen!
A kezdeti vezérszerep után leáldozott csillaga…
Ismét az olasz élvonalban futballozhat!
Megosztotta várakozásait az NL-playoff és a vb-selejtezők kapcsán…
Eddig is kölcsönben játszott a német klubnál
Még jó pár évig a katalán gárda kötelékébe fog tartozni
A Real Madrid vagy a Celtic vagy a Manchester City ellen folytatja a Bajnokok Ligáját…
Két magyar csapatnál is feltűnt…
A sógorok két pontot Kazahsztánban hagytak, a svédek majdnem betliztek Feröer ellen, a német válogatott hatot gurított idegenben az EB résztvevő Ír csapatnak.
C csoport
Kazahsztán – Ausztria 0-0
A találkozót a magyar Bognár Tamás vezette. A mérkőzés másik magyaros kapcsolata, hogy a kazahok kispadján szövetségi kapitányként az a Miroslav Beránek ül, aki kicsit több mint egy évig volt a Debrecen edzője még 2006 és 2007 között. Sőt, mielőtt olvasóink felháborodnának, gyorsan leszögeznénk, hogy magyar játékos is pályára lépett, mégpedig Garics György, aki az utóbbi időben verekedte vissza magát az osztrák nemzeti tizenegybe. A meccs egyébként semmitmondó, erőtlen 0-0-ával zárult, a hazaiak jó pár lesen kívül csak a második játékrészben értek el, pár kaput eltaláló lövést. A játékot inkább a sógorok helyzetei uralták, eredménytelenül.
Írország – Németország 1-6
A játéknap egyik legkönnyebb győzelmét hozta össze Joachim Löw gárdája. Bár tény, hogy a National Mannschaft volt a találkozó esélyese, szokásukhoz híven, nem nézték le ellenfelüket. Ám az írek kezdettől fogva a gyenge statiszta szerepét játszották. Aki most kezdte el követni a labdarúgást, az, biztos nem hitte volna el, hogy az idei nyáron a hazai zöldek elvileg Európa 16 legjobb csapata között léptek pályára. Pedig így volt, az EB-n sem remekeltek Trappattoniék, jóformán csak lelkes szurkolóik miatt maradtak meg az emlékezetekben, ám ekkora különbség még a németek sem számítottak, különösen, hogy közel sem játszottak maximális fordulatszámon. Az első félidőben kettővel mentek a vendégek, Reus duplájával. A folytatásban pedig még Kroos ért el szintén duplát, illetve betalált még a lesajnált Klose is, és Özil is, büntetőből. A szépségtapasznak sem nevezhető ír gólocskát a Millwallos Andy Keogh lőtte. Németország sima sikerével eddig hibátlanul vezeti a tabellát.
Feröer-szigetek – Svédország 1-2
Elmaradt az általunk már előre vizionált fölényes vendég győzelem, azért egyszer izzadjanak már meg az északiak is, gondolták a hazaiak. Megtörtént. Mi az, hogy? A feröeriek még a vezetést is megszerezték, Baldvinsson révén, ám a látogatók egy Ibrahimoviccal többen voltak, így hamarosan jött is a az egyenlítés. A svédek egalizáló gólját az Ibrához hasonlóan szintén ,,tőzsgyökeres nevű” Kacaniklic lőtte be a 63. percben. A vezetést pedig maga a nagy Zlatan szerezte meg, a 77. minutumban, mintegy megkoronázva a háromkoronások gyengécske produkcióját péntek este.
A 3. fordulót követő aktuális állás: 1. Németország 9 pont, 2. Svédország 6 pont, 3. Írország 3 pont, 4. Ausztria 1 pont, 5. Kazahsztán 1 pont, 6. Feröer-szigetek 0 pont.
Szerző: Balogh József
Már megérkezett leendő csapatához…
Minden átigazolási hír egy helyen!
A kezdeti vezérszerep után leáldozott csillaga…
Ismét az olasz élvonalban futballozhat!
Megosztotta várakozásait az NL-playoff és a vb-selejtezők kapcsán…
Eddig is kölcsönben játszott a német klubnál
Még jó pár évig a katalán gárda kötelékébe fog tartozni
A Real Madrid vagy a Celtic vagy a Manchester City ellen folytatja a Bajnokok Ligáját…
Két magyar csapatnál is feltűnt…
Pénteken sorsolják ki a playoff-kör pontos párosításait…
Egy hét alatt hatalmasat fordult a világ a rotterdamiakkal…
Tapasztalt szakembertől várják a formajavulást a BVB-nél…
Idő kérdése, és hivatalossá válik a transzfer…
Legutóbb Kassán futballozott…
Megannyi pletyka szólt már a távozásáról…
A bajorok sportigazgatója szerint már dolgoznak a mindenki számára megfelelő megoldáson…
Már zajlanak az egyeztetések…
Sorsdöntő meccset játszanak a zöld-fehérek…
Paraguay is fontos lépést tett a továbbjutás felé…
Szintén befért a legjobb nyolc csapat közé az Arsenal és az Aston Villa is, az Atalanta végül nem került be
Az alapszakasz utolsó fordulójának összefoglalója
Pep Guardiolának igaza lett, a City-t megérintette a kiesés réme…
Hatalmas bajban Pep Guardiola csapata!
A brazil klub 2026 végéig kötött szerződést a rutinos védővel!