Már zajlanak az egyeztetések…
Paraguay is fontos lépést tett a továbbjutás felé…
Szintén befért a legjobb nyolc csapat közé az Arsenal és az Aston Villa is, az Atalanta végül nem került be
Az alapszakasz utolsó fordulójának összefoglalója
Pep Guardiolának igaza lett, a City-t megérintette a kiesés réme…
Hatalmas bajban Pep Guardiola csapata!
A brazil klub 2026 végéig kötött szerződést a rutinos védővel!
A klubok már megállapodtak a transzferről
Nem csak Európában rendeztek VB selejtező mérkőzéseket, hanem Dél-Amerikában és az Óceániai csoportban is. Előbbiben négy, utóbbiban pedig egy találkozót vívtak a csapatok, nézzük ki milyen sikerrel tette ezt meg.
Bolívia együttese fogadta Peru legjobbjait, eddig egyik fél sem remekelt a selejtezők során, a hetedik és nyolcadik pozíciót foglalták el a tabellán. A mérkőzésen a 22. percben a vendégek szereztek vezetést Marino találatával, viszont a hazaiak ezt nem hagyták annyiban és az 51. percben Chumacero egyenlített. Az állás nem változott a továbbiakban, így pontosztozkodás született a hat sárga lappal tarkított mérkőzésen. Ez az eredmény egyik fél számára sem jó.
Bolívia- Peru 1-1
A mostanság remekelő Kolumbiai együttes a csoport utolsó Paraguay együttesét fogadta és az előjeleknek megfelelően le is győzte vendégét. A mérkőzés hőse ki más lett volna mint a csapatot a hátán cipelő Falcao, aki két góllal vette ki részét a sikerből és ezen találatokkal az eredményt is beállította. Kolumbia így második és tapad az első helyen álló Argentínára.
Kolumbia-Paraguay 2-0
Ecuador és Chile csapata egyaránt a továbbjutást érő helyekért verseng, és ezúttal a hazai együttes tett egy lépést a VB részvétel felé a szabálytalanságokkal tarkított mérkőzésen. Chile Parades öngóljával szerzett vezetést, ám a hazaiak Caicedo révén még az első játékrészben egalizálták az állást. Az 53. percben Contreras megkapta második sárgáját és mehetett zuhanyozni, az előny három perc alatt góllá érett, a találatot ismét Caicedo jegyezte. A 86. percben Vidal is a kiállítás sorsára jutott vendég részről, melyet Castillo büntetett a hosszabbítás második percében. Ecuador harmadik, Chile pedig az ötödik pótselejtezőt érő helyen áll.
Ecuador-Chile 3-1
Magyar idő szerint éjjel kettő órakor játszották az Argentína-Uruguay rangadót, melyet a házigazda játszó könnyedséggel nyert meg a legutóbbi Copa America győztes ellen. Az első játékrész nem hozott hólt, majd a másodikban beindult a hazai henger, előbb Messi aztán Aguero és ismét Messi volt eredményes 14 perc leforgása alatt, ezzel eldöntve a három pont sorsát.
Argentína-Uruguay 3-0
Óceániában ugye már csak négy csapat van talpon és körérkőzések döntetnek arról, ki játszhat majd pótselejtezőt Dél-Amerika ötödik helyezettjével. A hibátlan Új-Zéland az esélyeknek megfelelően legyőzte az eddig még gólt sem jegyző Tahiti válogatottját. Ezzel vezeti a csoportot hibátlan mérlegével.
Tahiti – Új-Zéland 0-2
Szerző: Őszi Ádám
Már zajlanak az egyeztetések…
Sorsdöntő meccset játszanak a zöld-fehérek…
Paraguay is fontos lépést tett a továbbjutás felé…
Szintén befért a legjobb nyolc csapat közé az Arsenal és az Aston Villa is, az Atalanta végül nem került be
Az alapszakasz utolsó fordulójának összefoglalója
Pep Guardiolának igaza lett, a City-t megérintette a kiesés réme…
Hatalmas bajban Pep Guardiola csapata!
A brazil klub 2026 végéig kötött szerződést a rutinos védővel!
A klubok már megállapodtak a transzferről
Nem ment mostanában a csapatának
Az olasz Lecce fiataljával már megszülethetett a megegyezés…
Minden átigazolási hír egy helyen!
A játékos ezelőtt hosszabbított az angol klubbal
Elmesélte, hogy került hozzájuk…
Mellőzte őt legutóbbi klubja…
Lassan minden kirakós a helyére kerülhet…
Egy különleges záradék is belekerült a szerződésébe…
Klubtörténeti pillanat…
Tartalékosak lesznek Hollandiában…
A legjobb nyolc azonban már csak egy csoda folytán lehet meg a madridiaknak…
Holland válogatott játékost szemeltek ki a nápolyiak…
Újabb fiatal csatártehetség a szaúdi csapat radarján…
Jelentős külföldi tapasztalattal rendelkezik…
Elhárultak az akadályok…
Mindketten fontos lépést tettek a továbbjutás felé…