A szezon egyik legnagyobb gálamérkőzését rendezte Hansi Flick csapata…
A “Vörös Ördögök” így két pozíciót javítva felléptek a 12. helyre a tabellán!
Minden adott a klubváltáshoz…
Simone Inzaghi megszerezte 200. győzelmét a Serie A-ban!
Távozott a Manchester United 95 milliós szélsője, a Gladbach indonéz játékost venne
A ominózus nagy pillanatra viszont még várni kell…
Eddig a távozásáról szóltak a hírek
Stabilizálta az első helyét a címvédő…
A Tottenham hét meccs óta nyeretlen, míg a Leicester City nyolc találkozó után tudott ismét győzni….
Edzője nagyon elégedett volt a teljesítményével…
A Barca megint óriásit játszott a 14. fordulóban az Bilbao ellen. A meccs elején még tudta tartani magát a vendég együttes, azonban a 22. percben megtört a jég: Piqué góljával vezetéshez jutott a Barca, és ezután lehengerlően folytatták a mérkőzést főleg Xavi és Iniesta űrbeli játékának köszönhetően. Piqué gólját követően csak 3 percet kellett várni a következő katalán gólra. Xavi ugratta ki Messit aki egy visszahúzást követően megszerezte 20. bajnoki találatát. A gól után is állandóan a Barca dominált, támadások sorozatát vezette, amelyből a félidő végén lett újabb eredmény: Messi loholt be egészen a 16-ig ahol átadta a labdát Fabregasnak aki a szélen meginduló Adrianonak tette át a lasztit és a brazil élni is tudott a kínálkozó lehetőséggel. Így 3-0-ás eredménnyel mehettek pihenőre a fiúk.
A 2. félidő kezdetekor az Atletic újra tudta tartani a lépést a Barcaval, egészen az 57. percig ahol Fabregas vágta be a rövid sarokba a labdát. Ezzel már eldőlni látszott az eredmény, a Barca lazábbra vette a figurát, a Bilbao pedig élni tudott a lehetőséggel és megszerezték a találkozó egyetlen vendég gólját. Három perc múlva újabb esemény történt a találkozón Messi rúgta rá a labdát Amorebieta pedig csak a kapuban tudott tisztázni, ha a kis argentinnak ítélik oda a gólt, akkor már csak 1 találattól lesz attól, hogy megdöntse Gerd Müller 85 gólos rekordját.
Az FC Barcelonának így is sikerült megdöntenie egy csúcsot, amit eddig a Real Madrid tartott 1992 óta, 40 pontot még senki sem tudott szerezni 14 forduló alatt, és ilyen álomrajt eddig egyedül a katalán alakulatnak sikerült.
Barcelona – Atletic Bilbao 5-1 ((3-0)
Gólszerzők: Piqué 22., Messi 25., 70., Adriano 45., Fabregas 56., ill. Ibai Gómez 65.
Burti
A szezon egyik legnagyobb gálamérkőzését rendezte Hansi Flick csapata…
A “Vörös Ördögök” így két pozíciót javítva felléptek a 12. helyre a tabellán!
Minden adott a klubváltáshoz…
Simone Inzaghi megszerezte 200. győzelmét a Serie A-ban!
Távozott a Manchester United 95 milliós szélsője, a Gladbach indonéz játékost venne
A ominózus nagy pillanatra viszont még várni kell…
Eddig a távozásáról szóltak a hírek
Stabilizálta az első helyét a címvédő…
A Tottenham hét meccs óta nyeretlen, míg a Leicester City nyolc találkozó után tudott ismét győzni….
Edzője nagyon elégedett volt a teljesítményével…
A rendes játékidő legvégén még a Parma vezetett 2-1-re a Rossoneri otthonában, aztán jött Reijnders és Chukwueze…
Nem akármilyen meccsen lépne újra pályára…
Újabb meglepetés született…
Pedig nem így indult a szezonja a francia klasszisnak…
Megszületett a várva-várt bejelentés…
Korábban más csapatokkal boronálták össze…
Uruguay egy hosszabbításos öngóllal győzte le Chilét…
Ancelotti csapata kihasználta az Atlético botlását, így 4 pontosra növelte előnyét a “Királyi Gárda”!
Debütáltak az új igazolások a Citynél: Khusanov hatalmasat hibázott, Marmus lesgólt lőtt
Hátrányból sikerült megfordítania a mérkőzést a nápolyiaknak…
Minden átigazolási hír egy helyen!