Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Valahol Európában: 1. rész –román, szlovák, ukrán, belga és lengyel bajnoki körkép

Valahol Európában: Radványi Géza 1947-es filmsikerének filmcímét kölcsönöztük új, heti cikk-járatunknak. A minden hét elején megjelenő írásunk célja az olyan európai ligák aktuális állásának, illetve nagy csapatainak eredményeinek bemutatása, amelyek nem csak nálunk, hanem itthon máshol se kapnak akkora hangsúlyt a sportsajtóban. Természetesen, ameddig kérés nem lesz rá, itt sem a san marinói első osztállyal fogunk foglalkozni, hanem inkább az elit, és a magyar NB1. közé ékelődött bajnokságokról fog szó esni. A hétvégi összefoglaló második részében a román, a szlovák, az ukrán, a belga, és a lengyel bajnokságot vesszük górcső alá.

Románia – Liga 1
Szinte elmondható, hogy hiába hengerelt oly nagy gólkülönbséggel az éllovas Steaua, a második Astra sem kímélte soros ellenfelét, így maradt a hét pontos különbség a két klub között. A harmadik helyre a Vászló megyei Vaslui lépett fel, az eredmények megfelelő alakulása miatt. A ,,Csefere” döntetlenjével a 6. helyre csúszott vissza. A patinás klubok közül a Rapid az imént emlegetett Vászlón kapott ki, míg a Rapid a Turnut verte meg.
A 18. forduló eredményei:
Universitatea Cluj – Pandurii Targu Jiu 1-1
Concordia Chiajna – Steaua Bukarest 0-6
FC Brassó – Viitorul Constanta 3-1
Gaz Metam Medias – CFR Cluj 1-1
Ceahlaul Piatra Neamt – Petrolul–Ploiesti 0-1
FC Vaslui – Rapid Bukarest 1-0
Otelul Galati – CSMS Iasi 0-3
Astra Giurgiu – Gloria Bistrita 4-0
Dinamo Bukarest – Turnu-Sverin 4-2

A bajnokság élmezőnye: 1. Steaua 44 pont, 2. Astra 37 pont, 3. Vaslui 34 pont,… 6. CFR 29 pont, 7. Dinamo 29 pont,… 9. Rapid 26 pont.

Szlovákia – Corgon Liga
Az első hat helyen álló együttes közül csak a kassaiak tudtak nyerni, de még ők is nagyon le vannak maradva az éllovas Slovantól. A pozsonyiak hat pontos fórral rendelkeznek a 2. helyen álló Zlate előtt.
A 19. forduló eredményei:
FC Nitra – MSK Zilina 2-0
Zlate Moravce – Szpartak Trnava 1-1
MFK Ruzomberok – Slovan Bratislava 2-2
Tatran Presov – Szpartak Myjava 2-1
Dukla Banska Bystrica – MFK Kosice 1-2
AS Trencin – FK Senica 1-1

A bajnokság élcsoportja: 1. Slovan 36 pont, 2. Moravce 30 pont, 3. Senica 29 pont, 4. Kosice 29 pont, 5. Zilina 28 pont.

Ukrajna – Premier Liga
A rekord bajnok Dinamo továbbra is óriási lemaradásban van a címvédő donyeckiektől, őst még a Dnyipro is be van ékelődve közéjük. A Sahtar előnye utóbbi csapattal szemben már 13 egység.
A 18. forduló eredményei:
Goverla-Zakarpattia Uzhgorod – Dinamo Kijev 2-4
Krivbasz Krivi Rig – Sahtar Donyeck 0-2
Metalurg Zaporizsja – Metaliszt Harkiv 1-3
Metalurg Donyeck – Dnyipro Dnyipropetrovszk 0-0
Karpati Lviv – Vorszkla Poltava 2-0
Tavrija Szimferopol – Iljicsivetsz Mariupol 1-0
Voljn Lutsk – Csernomoretsz Odessza 0-2
Arszenal Kijev – Zorja Luganszk 0-1

A bajnokság élmezőnye: 1. Sahtar 51 pont, 2. Dnipro 38 pont, 3. Dinamo 37 pont, 4. Metaliszt 36 pont, 5. Csernomoretsz 30 pont.

Belgium – Jupiler Pro League
A magyar légiósokról a szokásost írhatjuk le: Bodor csereként állt be a Beerschotba, Köteles cserekapusként ülte végig a Genk soros derbijét, míg Juhász továbbra is a Purgatóriumban várja a januári transzferablak nyitását. A csökönyös brüsszeliek a kisebbik brüggei gárdát verték meg, és már hat pontos előnnyel vezetik a ligát, ugyanis a mögöttük toporgó Zulte nem bírt Bodor Boldizsár klubjával.
A 18. forduló eredményei:
Lierse – RAEC Mons 0-3
Leuven – Gent 1-1
Charleroi – Kortrijk 2-0
Zulte-Waregem – Beerschot 0-0
RSC Anderlecht – Cercle Brügge 2-1
FC Brügge – KV Mechelen 1-1
KSC Lokeren – KRC Genk 3-4
Waasland-Beveren – Standard Liége 0-2

A bajnokság élmezőnye: 1. Anderlecht 40 pont, Zulte 34 pont, Lokeren 33 pont, 4. Genk 32 pont, 5. Standard 29 pont, 6. FC Brügges 29 pont.

Lengyelország – Ekstraklasa
A hét év szünet után újra lengyel bajnoki címre hajtó Legia, ezen a hétvégén a korábbi 13-szoros liga első, ám jelenleg kiesés ellen küzdő Ruch Chorzowt intézte le könnyedén. A címvédő Slask még pénteken, Poznanban alázta meg Lovrencsi Gergőéket, a magyar fiú egyébként végig a pályán volt. A másik 13-szoros győztes, a Wisla idén szintén szenvedősre vette a figurát, a 14-szeres rekord bajnok Gornik mérte a krakkóiakra szezonbeli hatodik vereségüket.
A 14. forduló eredményei:
Jagielonia Bialystok – Belchatow 2-2
Lech Poznan – Slask Wroclaw 0-3
Pogon Szczezin – Bielsko-Biala 2-0
Widzew Lodz – Korona Kielce 1-0
Wisla Krakkó – Gornik Zabrze 1-3
Lechia Gdansk – Zaglebie Lubin 2-2
Legia Varsó – Ruch Chorzow 3-0
Piast Gliwice – Polonia Varsó 1-1

A bajnokság élmezőnye: 1. Legia 3 pont, 2. Lech 26 pont, 3. Gornik 25 pont, 4. Polonia 25 pont, 5. Slask 23 pont,… 11. Wisla 18 pont,… 14. Ruch 14 pont.

Szerző: Balogh József