Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A sportszerűség diadala, avagy az Európa-liga-szereplésről is lemaradt a Manchester City!

A Bajnokok Ligája-csoportkör utolsó, hatodik fordulójában csupán egyetlen kérdés maradt a D-csoport csapatai számára: az Ajax, vagy a Manchester City folytathatja a nemzetközi kupaszereplését az El-ben? Mivel a biztos továbbjutó Borussia Dortmund és Real Madrid is korrekt módon állt a helyzethez, végül a hollandok örülhetnek a harmadik helyezésnek.

Borussia Dortmund – Manchester City: 1-0 (0-0).

A német bajnok és kupagyőztes házigazda biztos csoportelsőként fogadta az angol bajnoki címvédőt, ennek megfelelően történt néhány is változtatás az kezdőcsapatukban, de semmiképp sem állítható, hogy tartalékosan álltak volna ki a Ruhr-vidékiek. Bár nem volt különösebb tétje a találkozónak Jürgen Klopp legénysége számára, a hazaiak mégis komolyan vették az összecsapást, sőt talán a fontmilliókból összevásárolt vendégek tudtak kevésbé felpörögni a kétségtelenül lényegesen kisebb presztízsű El-részvétel kiharcolására, így nyeretlenül estek ki a csoportból. Gólszerző: Schieber (57.).

Borussia Dortmund: Weidenfeller – Schmelzer, Santana, Hummels, Kirch (Bittencourt, 88.) – Leitner, Gündogan, Großkreutz – Perisic, Schieber (Lewandowski, 77.), Reus (Blaszczykowski, 46.).

Manchester City: Hart – Nastasic, Lescott, Kompany, Maicon – Garcia, Barry – Sinclair (Agüero, 57.), Tevez, Nasri (Zabaleta, 69.) – Dzeko (Balotelli, 64.).

Real Madrid – Ajax: 4-1 (2-0).

A galaktikosok kapcsán az utóbbi napokban elsősorban az szolgáltatja a hírt, hogy állítólag a nyáron véget ér a Real Madrid és José Mourinho közötti együttműködés, sőt egyes lapinformációk szerint már azt is lehet tudni, hogy a „Special One” következő állomáshelye a Paris SG lesz.

Amíg viszont ez a kérdés eldől, megrendezésre került a „királyi gárda” tétnélküli zárómérkőzésére – már ami a csoportküzdelmeket illeti. Bár a portugál tréner több helyen is változtatott az összeállításon és olyanok is lehetőséghez jutottak, akik eddig peremembernek számítottak, a pályára lépők mindegyike igyekezett bebizonyítani Mourinhonak, hogy lehet rá számítani.
Ennek szellemében félórányi játékra sem volt szüksége a hazaiaknak a kétgólos vezetés kiharcolására, ráadásul mindkét találatnál elévülhetetlen érdemei voltak Luka Modric-nak. A horvát középpályástól indult mindkét, góllal záruló támadás és a legalább negyvenméteres átadásai igazán hatásos eszköznek bizonyultak. A második játékrészben még lőtt egy egészen zseniális gólt Kaká – mintegy tizennyolc méterről, a védő mellett védhetetlenül csavarta be a labdát a jobb felső sarokba. Ezt követően egy kissé szerencsés góllal szépítettek a németalföldiek, ami nagyrészt annak is volt köszönhető, hogy a védők és Adan kapus nem értette meg egymást, így a kiütött labdát Boerrigternek csak az üres kapuba kellett továbbítania. Ezt követően lényegesen többet mutattak az amszterdamiak az első félidei produkciójukhoz képest, ám ez nyilván azzal is volt magyarázható, hogy a madridiak számára nem volt szükséges a kezdetben diktált tempót végig fenntartani.

Bár a második játékrész nagy részében jóval aktívabbak voltak a vendégek, mint azt megelőzően, a végjátékban Callejon megszerezte saját maga második, klubja negyedik gólját, így sima győzelmet ünnepelhetett a Bérnabeu közönsége. Frank de Boer „fiainak” sincs okuk a csüggedésre, hiszen ebből a kvartettből a harmadik hely, s ezzel együtt az Európa-ligában való folytatás kivívása szép eredménynek minősül. Gólszerzők: Cristiano Ronaldo (13.), Callejon (28., 88.), Kaká (49.), ill. Boerrigter (59.).

Real Madrid: Adan – Coentrao (Pepe, 23.), Varane, Carvalho, Nacho – Modric, Khedira – Cristiano Ronaldo, Kaká, Callejón – Benzema.

Ajax: Vermeer – Blind, Moisander, Alderweireld, Van Rhijn – Eriksen, Poulsen (Schöne, 40.), De Jong – Fischer (Sana, 77.), Hoesen (Enoh, 77.), Boerrigter.

Szerző: Budai Levente