Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Beckham Kakát szeretné utódjául a Galaxyba

David Beckham már kijelentette, hogy elhagyja a Los Angeles Galaxy csapatát, de már lobbizásba kezdett, hogy ki legyen az utódja.

Az angol sztárfocista, nem is akárkit szeretne utódjául, egyenesen a brazil aranylabdás, most a Real Madridot erősítő, a szezonban főleg padozó Ricardo Kakát. Kaká karrierje a Milanból való távozása után, mélyrepülésbe kezdett, sérülése óta nem találja igazi formáját, és Mourinho sem számít rá igazán, csak epizódszereplőként. Ezért is kezdődtek meg a találgatások körülötte, mert a sajtó már többször kürtölte világgá, hogy Kaká rosszul érzi magát Madridban, ő minden egyes nyilatkozatra rácáfolt, és mindig boldogságát fejezte ki, hogy ebben a csapatban játszhat. Ami pedig a Galaxy körüli átigazolást illeti, erre is válaszolt már az újságíróknak:

“Nem állok tárgyalásban, sem a Galaxyval sem másik csapattal, jól érzem magam a Real Madirdban, 2015-ig ideköt a szerződésem.”

Szerző: Burti