Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Néhány helyen már csak a második továbbjutó helyekért küzdenek – Európa Liga 6. csoportkör: A, B, C, D, E és F csoport.

A Bajnokok Ligája után, csütörtökön az Európa Liga csoportköre is utolsó fordulójához érkezett. A tavaszi folytatásban már több együttes is biztos lehet, ám még pár csapat reménykedhet a mai eredmények kedvező alakulásában is. Most pedig lássuk a ma 19 órától kezdődő mérkőzések pármondatos előrejelzését!

A csoport:

Az éllovas Anzsinak már egyetlen pont is elég Bernben ahhoz, hogy ne kelljen a másik mérkőzés eredményét is figyelnie. A dagesztániak csak abban az esetben esnének két szék közt asztal alá, ha kikapnának a Young Boystól, illetve a Pool nyerne Udineben. Az angolok Udinese ellen párharcát a magyar tévénézők is megtekinthetik, hátha Brendan Rodgers menedzser kivételesen nem egy Liverpool C-t küld pályára.

19:00:
Young Boys (svájci) – Anzsi (orosz)
Udinese (olasz) – Liverpool (angol) – tv.: Digi Sport 2

A csoport állása:
1. Anzsi 10 pont – már továbbjutott, 2. Udinese 7 p., 3. Young Boys 7 p., 4. Liverpool 4 p.

B. csoport:

A kvartett két főszereplőjének sora már eldőlt, a címvédő ,,Matracosok”, és a cseh Plzen már biztosította tovább jutását, így már csak a sorrend lesz ma a kérdés a ,,sörvárosban”. Az eddig egyetlen pontot gyűjtött tel avivi Hapoel a szép búcsú reményében fogadja Izraelben a portugál Coimbra gárdáját.

19:00:
Hapoel Tel-Aviv (izraeli) – Academica (portugál
Viktoria Plzen (cseh) – Atletico Madrid (spanyol)

A csoport állása:
1. Atletico 12 pont – már továbbjutott, 2. Plzen 10 p. – már továbbjutott, 3. Academica 5 p., 4. Tel-Aviv 1 p.

C. csoport:

A Fener már garantáltan csoportgyőztesként lép tovább, így jó kérdés, hogy mekkora ellenállást fognak kifejteni a Mönchengladbach ellen, amelynek egy pont is elég lenne a Marseillejel szembeni versenyfutásban. Az OM-nek csak akkor van esélye a második hely megszerzésére, ha nyernek Cipruson, az AEL ellen, ehhez persze az is szükségeltetik, hogy minimum egy, de inkább két gólvágójuk is jó formában lépjen pályára, legyen szó itt André Ayewről, Loic Rémiről. Vagy akár André-Pierre Gignacról, akiről mostanság kicsit megfelejtkezik az aktuális a szövetségi kapitány, tudni illik, őt még Domenech próbálta beépíteni a Les Bluesba.

19:00:
Fenerbahce (török) – Mönchengladbach (német)
AEL Limasszol (ciprusi) – Marseille (francia)

A csoport állása:
1. Fenerbahce 13 pont – már továbbjutott, 2. Mönchengladbach 8 p., 3. Marseille 5 p., 4. AEL 1 p.

D. csoport:

A d jelű négyesben is eldőlt már a továbbjutók kiléte, már csak az a kérdés, hogy ki kaphat papíron könnyebb, illetve nehezebb ellenfelet a pénteki sorsoláson. A tétnélküli Marítimo – Brügge csata, a két klub szimpatizánsain kívül csak a tippmix mestereket érdekelheti, ám a ,,Szarkák” bordeauxi vendégjátéka igazi izgalmakat is hozhat, lévén ez az a párosítás, amely eldönti majd a végső sorrendet.

19:00
Maritímo (portugál) – FC Bruges (belga)
Girondins Bordeaux (francia) – Newcastle United (angol)

A csoport állása:
1. Bordeaux 10 pont – már továbbjutott, 2. Newcastle 9 p. – már továbbjutott, 3. Bruges 4 p., 4. Maritímo 3 p.

E. csoport:

Tévés meccs a kvartettben! A mostanra már kétszeres norvég bajnoki címvédővé előlépett Molde, Ole Gunnar Solskjaer vezetésével látogat Stuttgartba, a Mercedes-Benz Arenába. Az MFK-nak már tétnélküli a derbi, ám a Stuttgartnak létszükséglet a pontszerzés, főleg a győzelem. A négyes másik párosítása a Steaua koppenhágai vendégjátékát hozza. A bukarestiek bár vezetik a táblázatot, egy dániai vereséggel, és sváb győzelemmel könnyen ki is golyózhatják Laurentiu Reghecampf edző csapatát a tavaszi szereplésből.

19:00:
VfB Stuttgart (német) – Molde (norvég) – tv.: Digi Sport 1
FC Köbenhavn (dán) – Steaua Bucuresti (román)

A csoport állása:
1. Steaua 10 pont, 2. Stuttgart 8 p., 3. Köbenhavn 7 p., 4. Molde 3 p.

F. csoport

Az otthoni pontvadászatban nagyon magabiztosan játszó PSV, és az AIK egyaránt kiesett már az előző körben. Az ukrán bajnokság felfutását jól jelzi, hogy a Dnyipro mindenképp a második Napoli előtt végez, alakuljanak bár hogy is ma este az eredmények. Bár a nápolyiak még pontszámban még beérhetik az ukránokat, az egymás elleni eredmények alapján a Juande Ramos vezette gárda garantáltan megnyeri a csoportot, és vele a lehetőséget, hogy a sorsoláskor egy papíron gyengébb ellenfelet kaphasson

19:00:
Dnyipro Dnyipropetrovszk (ukrán) – AIK Solna (svéd)
SSC Napoli (olasz) – PSV Eindhoven (holland)

A csoport állása:
1. Dnyipro 12 pont – már továbbjutott, 2. Napoli 9 pont – már továbbjutott, 3. AIK 4 p., 4. PSV 4 p.