Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Riválist kaphat Iker Casillas, avagy a Bayern portása érkezhet?

A transfermarkt.de értesülései szerint a Real Madrid klubvezetősége felvette a kapcsolatot Manuel Neuerrel, a Bayern München és a német válogatott portásával.

Neuer 26 éves korára immár 36-szor húzta fel magára a nemzeti csapata mezét és sok szakértő szerint a viág legjobb kapusai közé tartozik. Ezt bizonyíthatja az a tény is, hogy a szezonban lejátszott huszonnyolc mérkőzésből tizennégy alkalommal nem kapott gólt, s minden sorozatot figyelembe véve húszszor kellett eddig a hálóból kiszednie a labdát.

A gelsenkircheni születésű hálóőr közel másfél éve került a német rekordbajnokhoz szülővárosa csapatától, a Schalke 04-től, s a két nagy hagyománnyal rendelkező klub közötti rossz viszonyt igazolja, hogy sokáig nem fogadta el Neuert a müncheni közönség, mostanra azonban már az egyik legnagyobb kedvenc lett a bajor szurkolók számára.

A futballista – akinek a piaci értéke 30 millió euró – szerződése 2016. június 30-án jár le.

Csak érdekességképp: Iker Casillas, a Real Madrid 142-szeres spanyol válogatott kapusa a 2012/2013-as szezonban eddig huszonhat alkalommal jutott szóhoz és huszonnégy gólt kapott, kilenc meccset pedig kapott gól nélkül húzott le. Mindenesetre sokak számára nagy meglepetés lenne, ha két világklasszis hálóőrt alkalmazna a „királyi gárda”, ráadásul nem valószínű, hogy Neuerről szívesen lemondana a „bőrnadrágosok” vezérkara.

Szerző: Budai Levente