Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A Uintednak vol miért törlesztenie, hiszen tavaly az utolsó fordulóban hosszabbításában bukta el a bajnoki címet ráadásul oda-vissza kikapott a városi riválistól. Ennek megfelelően, parázs hangulatban kezdődött a manchesteri rangadó, jól látszott, hogy mindkét edző feltüzelte csapatát.
A City kezdte jobban a találkozót a MU jobbára a saját térfelére szorult a mérkőzés elején. A Vörös Ördögök a semmiből szereztek vezetést, Ashley Young ragyogó átadását Rooney váltotta gólra.Szűk negyedóra után egy újabb kontrából Rooney révén már 2-0-ra vezetett a United. Ezzel a duplával Wayne Rooney a Manchester United legeredményesebb gólszerzője lett nem kisebb nagyságot, mint Sir Bobby Charltont megelőzve.
A második játékrészben visszajött a meccsbe a City, iszonyatosan megnyomták az utolsó fél órát aminek köszönhetően Yaya Toure és Zabaleta góljával sikerült egyenlíteni. Mancini ezúttal jól cserélt, Tevez és Dzseko behozatala megváltoztatta a játék képét. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy kétgólos United vezetésnél Ashley Young gólját tévesen annulálta a Mike Anderson játékvezető. A mérkőzés azonban még tartogatott fordulatot Van Persie szabadrúgásgólja megpattant a sorfalon és Hart hálójában kötött ki. Ezzel a szerencsétlen góllal majdnem két év elteltével elvesztette hazai veretlenségét az égszínkék manchesteri alakulat.
Szerző: Veres Péter
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!