Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Játékosbörzén vett részt négy élvonalbeli csapat Londonban

Az Arsenal otthonában, a londoni Emirates stadionban rendezték a Wyscout fórumot december 13-án és 14-én. Ennek keretében több, mint 120 futballklub képviselői vettek részt, és találkoztak a nevesebb játékosügynökségekkel.

A fórumon négy OTP Bank Ligában szereplő együttes is részt vett. A Diósgyőr, a Ferencváros, az MTK és a Videoton, illetve a magyar játékosügynököket Paunoch Péter (Center Sport) képviselte. A fórum célja, hogy egyrészt találkozzanak a futballban szerepet vállaló játékosügynökök, játékosmegfigyelők és a szakmai vezetők, másrészt a tapasztalataikat osszák meg egymással, illetve jövőbeni üzletekről tárgyalhatnak, valamint kapcsolati rendszert építhetnek ki.

A Premier Liga összes csapata képviseltette magát, de részt vett többek között az olasz bajnok Juventus, az argentin Boca Juniors is, valamint nevesebb klubok képviselői Arab Emírségekből, Grúziából és Törökországországból.

A fórum szervezője a Wyscout olasz székhelyű cég, amely piacvezető a játékosok statisztikai és videoelemzését végző rendszereket értékesítő cégek között.
A cég több mint 200 000 játékos elemzésére ad lehetőséget, nagyban megkönnyítve ezzel a klubok játékosmegfigyelőinek, szakmai stábjának munkáját. A Wyscout egyik alapítójának, Matteo Campodonicnak a fórumon tett bejelentette, hogy a jövő évtől bevezetik az úgynevezett „trAnsfer zone” modult, ami egy internet alapú, de zárt adatbázis, amely hatalmas segítséget nyújthat a kluboknak, valamint az ügynököknek a játékosok válogatásában, az átigazolások lebonyolításában, rengeteg időt és pénzt megspórolva a feleknek. A kétnapos eseményen bemutatták továbbá azokat az új szoftvereket és elemző rendszereket, amelyek előrevetítik a labdarúgás jövőbeni fejlődési irányát. Ezen programok hatékonyabbá teszik a klubok szervezeti egységei közötti munkát, elősegítik a játékosmegfigyelői hálózatok kiépítését, valamint a játékosokon elvégzett lehető legrészletesebb elemzések – mérkőzésről mérkőzésre vagy edzésről edzésre – pontos képet adnak a klub összes labdarúgójának állapotáról.

Gavalovits Sándor