Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Konföderációs Kupa: A Világbajnokság főpróbája – minden amit tudni kell a tornáról!

2013 nyarán ismét összemérik erejüket a kontinensbajnokok és a világbajnok. Ezúttal Brazília ad otthont a nyolc csapatos tornának.

A Konföderációs kupát hagyományosan a világbajnokságot megelőző évben rendezik meg a nagy seregszemle főpróbájaként. Eredetileg a szaúdiak rendezték, s Fahd Király kupa néven futott. Az első tornára 1992-ben került sor, majd 1997 óta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) égisze alá tartozik. Eleinte két évente, a két nagy világverseny között rendezték meg, ám a sűrű versenynaptár miatt 2005 óta csak a világbajnokságok előtt tartják. Ezúttal Brazíliában, hiszen a 2014-es VB-t ott rendezik. Brazília eddig háromszor nyerte meg a kupát, leguttóbb 2009-ben, így címvédőként száll harcba.

Az eddigi győztesek:
Brazília háromszor; Franciaország kétszer; Dánia, Argentína, Mexikó egyszer-egyszer diadalmaskodott.

Nézzük kik alkotják a mezőnyt.

Brazília: Rendezőként automatikusan részt vesz a tornán, ráaádsul a Konföderációs kupának a címvédőjéről van szó, hiszen a 2009-es Dél-afrikai megmérettetésen győzött.

Spanyolország: A legutóbbi két Európa-bajnokság győztese, valamint a VB címvédője. A 2010-es világbajnokság megnyerésével kvalifikálta magát.

Tahiti: A kiscsapat nyerte meg nagy meglepetésre az óceániai kontinens-viadalt. Pedig Új-Zélandot erősebbnek tartják.

Mexikó: Az észak és közép-amerikaiaknak kiírt Arany-kupa győzteseként szerzett jogot a részvételre.

Olaszország: Mivel Spanyolország nyerte meg a 2010-es világbajnokság után a 2012-es nyári Európa-bajnokságot is, így a második helyen végző taljánok a EB-győztes jogán vehetnek részt.

Uruguay: A dél-amerikai kontinensbajnokság, a Copa America megnyerésével váltották meg repülőjegyüket a Konföderációs kupára.

Japán: Az ázsiai kontinensviadal győzteseként utazhat nyáron Brazíliába.

Az utolsó, nyolcadik válogatott kiléte a 2013 januárjában megrendezendő Afrika Nemzetek Kupája után derül ki, mert a győztes képviselheti Afrikát.

A csoportokat és a menetrendet már elkészítették. A következőképp alakul a torna két kvartettje valamint a programja:

A. csoport:
Brazília, Japán, Mexikó, Olaszország

A menetrend ebben a csoportban:
2013. június 15., 16:00 Brazília – Japán
2013. június 16., 16:00 Mexikó – Olaszország
2013. június 19., 16:00 Brazília – Mexikó
2013. június 19., 19:00 Olaszország – Japán
2013. június 22., 16:00 Olaszország – Brazília
2013. június 22., 16:00 Japán – Mexikó

B. csoport:
Spanyolország, Uruguay, Tahiti, ANK győztese

A menetrend ebben a csoportban:
2013. június 16., 19:00 Spanyolország – Uruguay
2013. június 17., 16:00 Tahiti – ANK győztes
2013. június 20., 16:00 Spanyolország – Tahiti
2013. június 20., 19:00 ANK győztes – Uruguay
2013. június 23., 16:00 ANK győztes – Spanyolország
2013. június 23., 16:00 Uruguay – Tahiti

A csoportokból az első két helyezett jut tovább az elődöntőkbe:

2013. június 26., 16:00 A1 – B2
2013. június 27., 16:00 B1 – A2

Harmadik helyért:

2013. június 30., 13:00 A1/B2 – B1/A2 vesztesei

Döntő:

2013. június 30., 19:00 A1/B2 – B1/A2 győztesei

Gavalovits Sándor