Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Videoton: Két középpályás is Belgiumban folytathatja tavasszal

A sikeres európai kupaszereplés nem maradt visszhang nélkül. A fehérvári alakulat két játékosára is felfigyeltek Belgiumban.

Több belga lap egybehangzó információi szerint a brazil védekező középpályás, Renato Neto valmint a spanyol Walter Lee is a Jupiler League-ben folytatja pályafutását.

Walter Lee-t a Lokeren szerződtette, és a héten valószínűleg sor kerül a bemutatására, míg Renato Neto a selejtezőben kiejtett Gent várja. Mindkét játékos a kluboknál edz.

Azonban a Gent a Sportinggal tárgyal, hiszen a középpályás a portugál csapata futballistája, és csak kölcsönben volt a Vidinél eredetileg a bajnokság végéig.

A mértékadó német transfermarkt.de által 1.5 millió euróra taksált, ezzel a Videoton legértékesebb játékosának számító 21 éves Renato Neto az ősszel az NB I-ben 15 találkozón szerepelt, ezeken egy gólt szerzett, az Európa-ligában pedig, a selejtezőkkel együtt nyolc találkozón játszott, gólt nem rúgott. A 23 éves Walter Lee 2011 nyarán érkezett Fehérvárra. A magyar élvonalban 33 találkozón egy gólt szerzett, az El-ben tízszer szerepelt, de gólt nem lőtt. A spanyol játékos 300 000 eurót ér a transfermarkt szerint.

Gavalovits Sándor