A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Már januárban le szerette volna igazolni
Nem látnak favoritot a párharcban
Nem érez magán nyomást a gyengébb bajnoki rajt miatt
Ismét szoros meccset játszottak a felcsúti fiatalok…
A hírek szerint véget ért számára a szezon!
Az 55 esztendős szakember pikáns visszatérésére készül…
Így is pikáns párharcok lesznek a döntőért…
Tovább gyarapíthatja mérkőzéseinek a számát a bajor együttesnél a rutinos labdarúgó…
Ahogy arról már beszámoltunk, a Borussia Dortmund megszerezte a gyógyszergyáriak 17 éves középhátvédjét, Marian Sarrt. Mostanra azonban kiderült, hogy a leverkuseniek szerint erősen kifogásolható volt a Ruhr-vidékiek módszere.
Wolfgang Holzhäuser klubigazgató ugyanis arról tájékoztatta a „Bild”-et, hogy Sarrnak valójában 2016-ig érvényes szerződése van a Bayer Leverkusennel, így a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) segítségét kéri annak eldöntésére, hogy melyik kontraktus tekinthető hatályosnak. Rudi Völler, a leverkuseniek sportigazgatója elmondása szerint azt gondolta az ifjú hátvédről, hogy a gyógyszergyáriaknál teljesedik majd ki a tehetsége, ám a labdarúgó ezek szerint a váltás mellett döntött.
Szerző: Budai Levente
A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Versenyezhet a csapat tavasszal, de…
Már januárban le szerette volna igazolni
Nem látnak favoritot a párharcban
Nem érez magán nyomást a gyengébb bajnoki rajt miatt
Ismét szoros meccset játszottak a felcsúti fiatalok…
A hírek szerint véget ért számára a szezon!
Az 55 esztendős szakember pikáns visszatérésére készül…
Így is pikáns párharcok lesznek a döntőért…
Tovább gyarapíthatja mérkőzéseinek a számát a bajor együttesnél a rutinos labdarúgó…
Megosztotta várakozásait az új szezon előtt…
A brazil támadó a meccs embereként zárta a mérkőzést…
Mégsem vonul vissza…
“Hagyd abba a zokogást!”
Nagy bajban vannak Agüero királyi ékszerei…
Jelenlegi szerződése 2027 nyaráig érvényes!
A londoniak ezúttal sem hazudtolték meg önmagukat…
Új szerződéssel jutalmazná meg a szezon meglepetéscsapata a kiválóan teljesítő hátvédjét…
Már 2017 óta a liverpooli együttes oszlopos tagja a rutinos labdarúgó…
Újabb lökést adna alaposan félresiklott karrierjének…
Készen állnak akcióba lépni…
Hamarosan bejelentik az átigazolását…
Nem túlzás azt állítani, hogy két párharc esetében eldőlt a továbbjutás sorsa