Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
Stevan Jovetic, a Fiorentina mindössze 23 éves támadója cáfolta azon híreszteléseket, hogy a télen elhagyja a klubját, valamint Olaszországot.
Korábban arról lehetett hallani, hogy a fiatal támadó már a téli átigazolási szezonban távozik Firenzéből. Ezek a pletykák teljesen értéküket veszítették, ugyanis a játékos állítása szerint, januárban biztos nem távozik jelenlegi klubjától, de azt is elmondta, hogy a nyáron esetleges távozása esetén sem hagyná el Olaszországot.
A játékos így nyilatkozott a Corriere della Serának: „Most csak a jelenre koncentrálok. Jól érzem magam Firenzében és szeretnék nyerni valamit a Violával. Júniusban beszélni fogok a klubbal a jövőmről, de ha csapatot is váltok, szeretnék Olaszországban maradni.”
A támadót leginkább a Juventussal hozták szóba, ami érthető, ugyanis a Torinóiak csatárgondokkal küzdenek. A játékos árát 25 millió euróra becslik és idei formáját tekintve megérheti az árát, mert a 13 Seria A fellépésén 8-szor talált kapuba, emellett 3 gólpasszot is adott.
Báló Bence
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!