Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A futballisták szerint a Bayern München klasszisa volt az őszi szezon legjobb mezőnyjátékosa!

A Kicker nevű német sportlap kétszázhuszonnégy, Németországban profiskodó labdarúgót kérdezett meg arról, ki volt az ősz legjobb mezőnyjátékosa, kapusa és játékvezetője.

A mezőnyben futballozók közül a Bayern 29 éves, hetvenszeres francia válogatott klasszisa, Franck Ribéry győzedelmeskedett, a szavazatok 35,3 százalékát begyűjtve. Kiemelkedő teljesítményét jól példázza, hogy az idényben már hat gólnál és tizenöt gólpassznál jár. Mögötte jelentősen keveset gyűjtött a képzeletbeli dobogó második és harmadik helyezettje, az egyaránt dortmundi Marco Reus (13,4 százalék) és Mario Götze (11,2).

A hálóőrök tekintetében némiképpen talán meglepő lehet első olvasatra, hogy nem a listavezető rekordbajnok portása Manuel Neuer lett az első, hanem a hamburgi René Adler (44,4 százalék). Sőt Neuer mindössze (6,7 százalékot kapott), s megelőzte a frankfurti Kevin Trapp (18,8 százalék) és a dortmundi Roman Weidenfeller (13,5) is.

A játékvezetőket tekintve tulajdonképpen címvédés történt, hiszen a tavalyi első Florian Meyer jelenleg is éllovasnak bizonyult, miután a voksolók 35,2 százaléka őt látta a legjobb sporinak.

Szerző: Budai Levente