Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Oroszország: a rutinos Kerzsakov vezeti a góllövőlistát, Dzsudzsák kilencedik a kanadai pontlistán

Az orosz bajnokság hosszú szünetre vonult, a kemény keleti tél miatt csak március elején folytatódnak a Premjer Liga küzdelmei. Ugyan két, támadójátékosnak számító honfitársunk is bizonyítási lehetőséget kapott hétről hétre, ám míg Dzsudzsák Balázs viszonylag jól tette gólját, addig Priskin Tamás lábában benne maradt pár gól. Előbbi 4 gólt szerzett, illetve kiosztott 7 gólpasszt, addig a szlovákiai születésű csatár neve mellett mindkét mutatónál 3-3-t találhatunk.

5. helyezett:
Ahmed Musa (nigériai, CSZKA Moszkva) – 8 gól/5 gólpassz/18 mérkőzés
A még csak 20 éves Musa januárban igazolt a moszkvaiakhoz, és bár a többi színes bőrű játékoshoz hasonlóan nem ment könnyen beilleszkedése Oroszországban, főleg a sokkal elfogadóbb Hollandiához viszonyítva, végül hamar megtalálta helyét új csapatában. Őszi, házigólkirályságát elősegítette, hogy a CSZKA elsőszámú csatára, az elefántcsontparti Seydou Doumbia súlyos sérülése miatt, csak a szezon elején játszhatott. A cseh Tomás Necid szintén egész idáig maródi volt, így a nigériai válogatott támadónak egy maga kellett, hogy a hátán cipelje, a góllövés terhét. Persze a termelésben jó segítőkre lelt, a még mindig gyakran szertelen Alan Dzagojev a kiszolgálásban jeleskedett, míg Keisuke Honda mindenmutatóban a legjobb közé tartozott. Musa meglehetősen szét osztotta találatait, mindössze egyszer sikerült dupláznia, még novemberben, Krasznodárban, a Kuban elleni siker idején.

4. helyezett:
Danilo Neco (brazil-portugál, Alanyija Vlagyikavkaz) – 9 gól/0 gólpassz/17 mérközés
A brazil légiós megtáltosodott. Hiszen nincs jobb szó arra, amit ,,elkövetett”. A csatár értéke még mindig csak 250 ezer euró, ami nem is túl meglepő, hiszen egy európai fülnek teljesen ismeretlenül csengő csapatból, a brazil AA Ponte Preta-ból szerződött 2011 tavaszán az Alanyijához. Priskin Tamás éktársa főként a bajnokság elején volt igazán veszélyes az ellenfelek kapujára, ám eztán őt is elérte a vlagyikavkaziak belső viszálya, aminek pénzügyi gondok is adódtak, sőt az edzőt saját édesapja, a klub elnöke rúgta ki, hogy végül saját magát nevezzi ki vezetőedzőnek. Neco-nak gólpasszal nem sikerült javítani így is dicséretes mérlegén, ám teljesítménye még így is dicséretes, egy újonc csapatban.

3. helyezett:
Yura Movsisyan (örmény, FK Krasznodar) – 9gól/2 gólpassz/13 mérkőzés
Az örmény válogatott sztárja már 26 éves, de rendkívül érdekes pályafutással rendelkezik már most is. Kettős állampolgár, ugyanis az USA-ban folytatta tanulmányait, egészen pontosan a Pasadena-ban, ahol a főiskola csapatában játszhatott. Ezután még maradt a tengerentúlon, majd a Real Salt Lake-nél töltött idő után következett a dán Randers, ahonnan 2011 januárjában szerződtette a FK Krasznodar. A 18-szoros örmény válogatott Movsisyannak egyébként csak 13 fordulóban volt lehetősége pályára lépni az ősszel, sérülés miatt. Ám ezeken a találkozókon 9 gólt szerzett, ám találatainak szaporítására már nem lesz lehetősége a zöld-feketéknél, ugyanis 7,5 millió euróért cserébe, januártól már a Szpartak Moszkva vette meg a játékjogát.

2. helyezett:
Lacina Traoré (elefántcsontparti, Anzsi Mahacskala) – 9 gól/3 gólpassz/16 mérkőzés
Az elefántcsontparti játékost még anno a CFR Cluj hozta Európába, s három röpke, ám számára egyénileg nem túl sikeres romániai év után igazolt Oroszországba. A Kuban akkor 6 milliót áldozott rá, ám idén júliusban háromszor ennyit kaszáltak érte a krasznodáriak. Új munkaadója a dagesztáni Anzsi lett, amelynél Guus Hiddink mester Samuel Eto’o éktársaként számít rá a kezdőben. Sőt, egyelőre annyira sikeresen bizonyít a 22 éves Traoré, hogy bár eggyel kevesebb mérkőzésen lépett pályára, mint a kameruni sztár, mégis kettővel több gólt ér el nála.

1. helyezett:
Alekszandar Kerzsakov (orosz, Zenit Szentpétervár) – 10 gól/3 gólpassz/15 mérkőzés
Az oroszországi légiós áradatnak ,,hála” az egyetlen hazai játékos a legjobb öt gólszerző között Alekszandar Kerzsakov. A Zenit sajátnevelésű támadója, egy 2007-es sevillai, illetve az ezt követő 2 évnyi dinamo-s távollétet követően idén újra a szentpéterváriak vezére lett. A kékeknél messze ő szerezte a legtöbb gólt, hiszen például a nagy hírveréssel igazolt Hulk bár igaz, hogy csak 9 találkozón szerepelhetett, de ezeken mindössze kétszer volt eredményes, ami édeskevés. A 30 esztendős Kerzsakov, az első három fordulóban 4 gólt szerzett, majd sérülés miatt, csak a 7. körben léphetett újra pályára. A Bajnokok Ligájában a Zenit visszafogott teljesítménnyel rukkolt elő, írásunk alanya csak 1 gólt szerzett a csoportmeccsek alatt. A Szbornajaban (az orosz nemzeti csapatban) az idei naptári évben három gólt szerzett: két gólt vágott a zsidóknak Tel Aviv-ban, majd a portugálokat az ő góljával verték meg 1-0-ra.

Szerző: Balogh József