Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szűk két hónap a bajnokság rajtjáig, nagyüzem a játékospiacon

Az események kezdenek felpörögni. Több klubnál már vannak hivatalosan bejelentett transzferek, ám több csapat még csak keresgél. Íme az elmúlt napok lényegesebb átigazolási hírei.

Győr. Korábban a Dinamo Kijevben és Debrecenben is megforduló Farkas II. Balázs a listavezetőnél folytatja pályafutását. A győriekkel kapcsolatos információk szerint Pintér Attila a Pápa csatárát, Goran Maricsot szeretné megszerezni. Ugyanakkor Marko Dinjar nem fogadta el a klub szerződéshosszabbítási ajánlatát.

Siófok. Visszatér Újpestre Zamostny Balázs. A támadó ősszel kölcsönben futballozott a Somogy megyei csapatnál, amely 13 mérkőzésen vetette be. Zamostny minden bizonnyal a tavaszt Újpesten tölti, hiszen harmadik együttesnek ebben a bajnoki idényben már játszott a lilák NB II-es, illetve a Siófok NB I-es csapatában is. Ugyanakkor a Balaton-partiak szeretnék kölcsönvenni a Ferencváros támadóját, Máté Jánost.

Szombathely. Belgiumba utazik próbajátékra Kulcsár Kornél. A Haladás fiatalja a Jupiler Ligue-ben szereplő Liérse együttesénél tölt el pár napot.
„Holnap utazik Belgiumba Kulcsár Kornél, a Haladás középpályása, hogy a belga élvonalbeli Lierse csapatánál vegyen részt próbajátékon” – adta hírül a haladasfc.nyugat.hu.
„Illés Bélával egyeztettem, úgy döntöttünk, elengedjük Kornélt a próbajátékra” – erősítette meg a tesztelés hírét Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője.
„Péntek reggel hét órakor indul a gépem Belgiumba, tíz napig készülök a belga Lierse-nél. Közben pár napra hollandiai edzőtáborba is utazik a csapat” – mondta a labdarúgó. –
Még Kaposváron volt egy portugál csapattársam, ő időközben játékosmenedzser lett és beajánlott a belgáknak – nyilatkozott a futballista arról, miként került képbe a belgáknál. –Természetesen nagyon örülök a lehetőségnek, szívesen utazok ki. Az erőnlétemmel nem lehet probléma, a bajnokság befejezése után csak egy hetet pihentem, azóta Fazekas Róbert irányításával heti négy erőnléti foglalkozáson vettem részt.” Kulcsár először január 5-én, szombaton vesz rész edzésen a belgáknál. A Lierse január 8-án, jövő kedden este a holland Veenendaal ellen idegenben, majd 12-én, szombaton odahaza a szintén holland Den Bosch ellen játszik felkészülési mérkőzést.

Kecskemét. Korábbi újpesti futballistával erősít Horváth Ferenc együttese. A Szigetszentmiklós csapatából érkezik Hullám Attila. A 25 éves játékos korábban volt játékosa a Kecskemét edzőjének az SzTK-Erimánál.

Pápa. December közepén biztossá vált, hogy távozik a csapat szlovén támadója, Joze Benko. Mostanra az is biztossá vált, hogy hazája második vonalában szereplő NK Zavracban folytatja pályafutását.

Gavalovits Sándor