Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szűk két hónap a bajnokság rajtjáig, nagyüzem a játékospiacon

Az események kezdenek felpörögni. Több klubnál már vannak hivatalosan bejelentett transzferek, ám több csapat még csak keresgél. Íme az elmúlt napok lényegesebb átigazolási hírei.

Ferencváros. Közös megegyezéssel felbontották Menyhárt Attila szerződését. A huszonnyolc esztendős középpályás nyáron érkezett a REAC-tól, és jobbára csak a zöld-fehérek második csapatában jutott szóhoz. Illetve a ligakupában játszott az első csapatban. Egy másik játékost, Máté Jánost – miután az érintett is elfogadta – kölcsönadja a klub Siófokra.

Újpest. Két járékos is Belgiumba utazik próbajátékra. Barczi Dávidot és az elmúlt esztendőt Siófokon tölrő Egerszegi Tamást is a belga második vonalban szereplő Sint Truidense VV csapata teszteli a ez elkövetkező napokban. Ha sikeres lesz a két fiatal próbajátéka, fél évre kölcsönveheti őket a belga klub.

Siófok. Mint azt Horváth Károly, a kék-sárgák szakmai igazgatója korábban elmondta, csak kölcsönben futballozó játékosokat tudnak a klubhoz vinni. Ennek keretében a Balaton partiak kölcsönvennék a kecskeméti Gyagya Attilát.

Röviden:
Egyes információk szerint az MTK középpályás, Csiki Norbertet Bundesliga-klub figyeli.
Haraszti Zsoltot kölcsönvenné korábbi klubja, a Paksi FC, ám a Videoton futballistájához ragaszkodik Paulo Suosa

Gavalovits Sándor