Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Borussia Dortmundból igazolt gólvágót a VfL Wolfsburg!

Amiről hetek óta keringtek a hírek, vasárnapra biztossá vált: Ivan Perisic a „farkasokhoz” igazolt, miután a törökországi edzőtáborozás helyszínén, Belekben aláírta a 2017 nyaráig érvényes szerződését – számol be a bundesliga.de.

A 23 éves, baloldali támadónak fiatal kora ellenére viszonylag jelentős tapasztalata van a nemzetközi labdarúgás területén. Az immár tizenhétszeres horvát válogatott támadó ugyanis a Hajduk Split neveltjeként került előbb a francia Sochaux-hoz, majd következett a belga FC Bruges, ahol gólkirályi címet szerzett, majd 2011-ben igazolt a Borussia Dortmundhoz, ahol megismerkedhetett a Bajnokok Ligája légkörével is. Az idei szezonban is fontos láncszeme volt a Ruhr-vidékieknek Perisic, hiszen a válogatottbeli szerepléseivel együtt huszonnyolc alkalomal jutott játéklehetőséghez és négy gól mellett három gólpasszt is kiosztott.

„Büszke vagyok rá, hogy a Wolfsburg játékosa lehetek és remélem, sikeresek leszünk a jövőben. Természetesen a jelenlegi 15. helyezés egyáltalán nem tekinthető jónak, de bízom benne, hogy a tavasszal sikerül javítanunk a helyzetünkön!” – fogalmazott az újonc, aki a 9-es mezben játszik majd az új együttesében.

Hír még a sárga-fekete mezesekkel kapcsolatosan, hogy Neven Subotic 2016-ig, Sven Bender pedig 2017-ig meghosszabbította a szerződését a klubjával.

Szerző: Budai Levente