Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Emlékezés: Pontosan hét esztendeje hunyt el Zavadszky Gábor

A Ferencvárossal, a Dunaferrel és az MTK-val magyar bajnok középpályás Cipruson egy bajnoki után pár nappal lett rosszul, majd ottani otthonában elhunyt.

 Zavadszky Gábor 1974. szeptember 10-én született Budapesten.

Kezdeti szárnybontogatásait a Ganz Mávagban tette meg, ahonnan 1992-ben a Ferencvároshoz került s 1998-ig itt is futballozott s két bajnoki címet, három magyar kupát és három szuperkupát szerzett a zöld-fehérekkel, részese volt a „sasok” BL menetetelésének, majd a Dunaferr figyelt fel az addigra az 1996-os atlantai ötkarikás játékokat is megjárt középpályásra. A dunaújvárosiakkal is sikerült a bajnoki címet megszereznie, majd 2001-ben a számára oly kedves MTK-hoz szerződött. A kék-fehérekkel 2003-ban bajnoki címet, és magyar szuperkupát nyert. 2004-ben visszatért a Ferencvároshoz, amellyel újfent megmutathatta magát Európában. 2004 nyarán szerződött Ciprusra, az Apollon Limasszol hívására. Az NB I-ben 321 találkozón lépett pályára, ezeken összesen 75 gólt szerzett. Az Apollon színeiben mindössze nyolc találkozón lépett pályára, mielőtt 2005 decemberében megsérült, majd hosszas szenvedés után ciprusi otthonában elhunyt. A magyar válogatottban négyszer szerepelhetett.

1997-ben feleségül vette imádott szerelmét, Mónikát, majd egy évvel később ikrei születtek, Norbert és Roland.

 Felmerült, hogy Zavadszky halálát orvosi mulasztás okozta, miután a halálát megelőző bajnokin részleges combizomszakadást szenvedett, amire fájdalomcsillapítót szedett. A boncolás után kiderült, hogy szívinfarktussal együtt fellépő embólia okozta a korábbi MTK és Fradi kedvenc halálát.

Gavalovits Sándor