Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Bundesliga őszi szezonjának rövid összefoglalása – II. rész: a középcsapatok

A német bajnokság a felénél tart, s a játékosok jól megérdemelt pihenőjüket töltik, illetve több gárda is elutazott már az edzőtáborba. Ezt az időszakot is igyekeztünk kihasználni, s az élvonal tizennyolc csapatának félévi produkciójáról négyrészes sorozatot indítottunk, amely a frissen szerződtetett futballistákat is tartalmazza. Fontos azonban, hogy az átigazolási időszak január 31-ig tart! A második részben azokkal a középcsapatokkal foglalkozunk, amelyeknek jelen állás szerint mind a kiesésre, mind pedig a nemzetközi kupaszereplés kivívására kevés esélyük van.

15. VfL Wolfsburg:

A „farkasok” számára igen eseménydúsan telt a szezon – inkább negatív, mint pozitív értelemben. Sokáig úgy tűnt, a kiesés ellen lesznek kénytelenek küzdeni annak ellenére, hogy Felix Magath harmincöt fősre duzzasztotta a játékosállományt. A futballisták egyéni képességeit tekintve lényegesen jobb szereplést várt a wolfsburgi klubvezetés az együttest korábban bajnoki címig vezető trénertől, akitől így kénytelenek voltak megválni. Utódja átmenetileg az egyébként a második csapatnál számításba vett Lorenz-Günther Köstner lett, ám a végleges megoldást a korábbi nürnbergi vezetőedzőben, Dieter Heckingben találta meg a vezetőség, aki 2016 nyaráig kötelezte el magát az együtteshez. A gárda életében szintén fontos személycsere volt Klaus Allofs érkezése, aki menedzserként célul tűzte ki, hogy szűkítse a hatalmas keretet.

Ami az edzőváltást illeti, valamelyest előrelépett az együttes, s szinte bárki ellen legalábbis pontszerzési eséllyel léphetett pályára az őszi szezon második felében – erre bizonyíték, hogy győzelmet aratott többek között a Bayer Leverkusen és a Borussia Dortmund ellen is -, ám a jelenlegi 15. helyezés még mindig várakozásokon aluli szereplésre vall. Ennek megfelelően igyekeznek a zöld mezesek megerősíteni a keretet. Bár a Német Labdarúgó Liga hivatalos adattára szerint jelen állás szerint mindössze a korábbi dortmundi támadó Ivan Perisic érkezett a klubhoz, s Marco Russ került kölcsönbe az Eintracht Frankfurthoz, korábbi változások várhatók, főleg annak ismeretében, hogy a VfL tagja a Német Kupa-negyeddöntő mezőnyének.

14. 1.FC Nürnberg:

Ami a nürnbergieket illeti, a legfontosabb hír velük kapcsolatban, hogy épp a közvetlen riválishoz igazolt Dieter Hecking vezetőedző. Helyét a szezon végéig Armin Reutersahn foglalta el, ám a társaságra jellemző az állandóságra törekvés, ugyanis egyetlen játékost sem szerződtetett, vagy adott el a Nürnberg, amelynek legnagyobb sikere a Bayern München ellen kivívott döntetlen volt.

13. Fortuna Düsseldorf:

A remek szezonkezdetet követően – az első hat fordulóban nem találtak legyőzőre a düsseldorfiak – némi visszaesés jellemezte az újoncot, ennek ellenére immár hatodik éve nyugodtan dolgozhat Norbert Meier. A játékoskeretet illetően azonban történt némi változtatás: érkezett a japán jobboldali középpályás, Omae Genki és a norvég baloldali középpályás, Mathis Bolly, az idény végéig viszont a harmadosztályú Hallescher FC-ben szerepel kölcsönben a finn válogatott Timo Furuholm.

12. Werder Bremen:

A Weser-partiak viszonylag hullámzóan szerepeltek az őszi szezonban, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a legtöbb fordulót követően a 8-12. pozíciók valamelyikét foglalták el. Ez a kiszámíthatatlanság talán valamelyest azzal magyarázható, hogy az egész Bundesliga legfiatalabb – 23,2 éves – átlagéletkorú gárdája a Werder Bremen. Ezt a tényt erősíti ugyanakkor, hogy a 22 esztendős horvát utánpótlás-válogatott középhátvéd, Mateo Pavlovic a brémaiak egyetlen új szerzeménye – igaz, az egyedüli távozó, Francois Affolter – akinek lejárt a kölcsönszerződése, így visszakerült hazájába, a Young Boys-hoz – pedig csupán 21 éves.
A Bundesligában az állandóság szimbóluma is lehetne Thomas Schaaf, aki 1999 óta a Werder vezetőedzője és a vezérkarnak nincs is oka a leváltására.

11. Hannover 96:

Ha a brémaiak teljesítményével kapcsolatban a hullámzó jelzőt használtuk, Huszti Szabolcsék produkciójára még inkább illik ez a kifejezés. Hiszen igaz ugyan, hogy csoportelsőként jutott tovább Mirko Slomka legénysége az Európa-liga legjobb 32 csapata közé – tizenkét pontot gyűjtve, egy egységgel megelőzve a spanyol Levante gárdáját -, a hazai pontvadászatban már nem mindig szerepelt a várakozásoknak megfelelően, többek között a Mainz ellen is – Szalai Ádám nyolcvankilencedik percben szerzett fejesgóljának köszönhetően – vereséget szenvedett. A kettős terheléshez való jobb alkalmazkodás érdekében további erősítéseket eszközölt a Hannover: leigazolta a német védekező középpályást, André Hoffmannt, valamint – kölcsönbe – a harmincötszörös svájci válogatott középhátvédet, Johan Djourou-t is, ezáltal talán sikerül masszívabbá tenni a többször is bizonytalankodó védekezést.
Ami a 29 éves, ötvenegyszeres magyar válogatott baloldali középpályást illeti, Huszti számára jó döntésnek tűnik, hogy tavaly nyáron visszatért korábbi sikerei helyszínére, hiszen kezdettől fogva csapata egyik húzóemberének számít. Ezt mi sem igazolja jobban, mint az a tény, hogy az idényben huszonhét alkalommal jutott játéklehetőséghez és ezeken a meccseken kilenc gólt lőtt, valamint tizenhárom gólpasszt is kiosztott! A miskolci születésű játékos ennek ellenére több mint két éve, 2010. szeptember 3-án, a Svédország elleni 2-0-s vereség alkalmával húzta fel magára legutóbb a nemzeti csapat mezét, s kérdéses, gyarapítja-e még valaha a válogatott fellépései számát…

10. Hamburger SV:

Ami a kikötővárosiakat illeti, stabil középcsapatként szerepeltek a bajnokság nagy részében, amiben elévülhetetlen érdemei vannak a nyáron visszatérő Rafael van der Vaartnak, valamint a korábbi zalaegerszegi támadónak, Artjoms Rudnevsnek – utóbbi Heung-Min Sonnal holtversenyben hat góllal vezeti a házi góllövőlistát. Ennek tudatában talán nem is meglepő, hogy eddig csak minimális változáson esett keresztül a Hamburg: a 23 esztendős, korábbi német utánpótlás-válogatott kapus, Tom Mickel hagyta el korábbi kenyéradóját a Greuther Fürth kedvéért, a több játéklehetőség reményében.

Szerző: Budai Levente