Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Berlusconi: Balotelli egy ,,rohadt alma”

Az olasz AC Milan elnöke, Silvio Berlusconi lehűtötte a kedélyeket azzal kapcsolatban, hogy a Manchester City bajkeverője legújabb balhéja nyomán, januártól esetleg Milánóban köthetne ki, ugyanis állítása szerint a támadó egy ,,rohadt alma”.

A transzfer létrejöttét az is segítette volna, hogy a Milan támadói közül Pato már hazamenekült Brazíliába, míg Robinho szintén közel van már a lelépéshez, ám ennek ellenére Berlusconi kihátrált a átigazolásiügyből.

,,Balotelli megszerzése sosem foglalkoztatott, ő egy igazi rohadt alma, és hozzáállásával megfertőzhet bármilyen csapatot, ha odaigazol, akár még egy Milan-t is” – kezdett bele okfejtésébe a sokat megélt Presidente.

,,Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de a Milan-nal fontos az emberi tényező is. Ha egy olyan játékos, mint ő, bekerül az öltözőbe, akkor könnyen rossz hatással lehet a csapatársakra is.”

Persze elég érdekes a korosodó Berlusconi szavait olvasni, hiszen már nem egy balhésabb játékost sikerült megszelídíteniük a piros-feketéknek. Gondolhatunk itt egyből Zlatan Ibrahimovic-ra, aki azért nem okozott túl sok botrányt Milánóban. Így tehát joggal gondolhatjuk, hogy a háttérben a pénzügyi oldal diktál, hiszen bármennyire is kezd nem kívánatos személlyé avanzsálni a jó Mario az Etihad Stadionban, azért a sejkek nyílván nem szeretnének sokat bukni a csatáron. A Milan pedig az utóbbi időben meglehetősen spórolósra vette a stílust, így aligha fognak sokat kicsengetni Balotelliért.

Balotell-t legutóbb a Napolival hozták szóba, amióta újabb összetűzésbe keveredett edzőjével, Roberto Mancinivel.

Szerző: Balogh József