Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Semmi esélye sem volt a Schalkénak a Bayern München elleni felkészülési mérkőzésen!

A Dohában edzőtáborozó német élcsapatok küzdelme a vártnál is simábban alakult, hiszen már az első félidőben négygólos előnyre tettek szert a bajorok, amit a második játékrészben további egy találattal növelni tudtak a bundesliga.de beszámolója szerint.

A kétezer néző előtt megrendezett összecsapáson a „bőrnadrágosok” alapcsapatából a legtöbben Jupp Heynckes rendelkezésére álltak, csak a hétfőn kisebb térdsérülést szenvedő Jerome Boateng, valamint Manuel Neuer kapott pihenőt. Ami pedig a gelsenkirchenieket illeti, Atsuto Uchida, Marco Höger, valamint Jefferson Farfan hagyta ki a találkozót – természetesen a már a kezdést megelőzően Németországba utazó, súlyosan megsérülő Ibrahim Afellay és Christoph Moritz mellett.

A kimaradókra azonban nem lehet fogni a két együttes közötti nyomasztó különbséget. A „királykékek” vezetőedzője, Jens Keller a kisebb problémákkal küszködő Klaas-Jan Huntelaart és Jermaine Jonest csak a második félidőre állította be, de a cseréjük sem lendítette előre a Schalke játékát. A müncheniek ugyanakkor rendkívül meggyőző teljesítményt nyújtottak, ami mindenképpen optimizmusra ad okot az Isar-parti gárda szurkolói számára.

Schalke 04: Hildebrand – Ayhan (Kolasinac, 64.), Höwedes, Matip, Fuchs – Neustädter, Holtby (Jones, 46./Escudero, 90.) – Obasi, Pukki (Barnetta, 64.), Draxler (Meyer, 64.) – Marica (Huntelaar, 46.).

Bayern München: Starke – Lahm (Rafinha, 46.), Van Buyten (Can, 46.), Dante (Gustavo, 46.), Alaba (Contento, 46.) – Martinez (Timoscsuk, 46.), Schweinsteiger (Hojbjerg, 66.), Müller (Robben, 66.), Kroos (Pizarro, 46.), Ribéry (Shaqiri, 46.) – Mandzukic (Gomez, 46.).

Gólszerzők: Müller (10., 20.), Mandzukic (33., 43.), Gomez (63.).

További német érdekeltségű mérkőzések végeredményei:

FSV Mainz 05 – Preußen Münster: 3-0 (1-0). Gólszerzők: Klasnic (27.), Parker (47.), Ede (80.). Szalai Ádám a második félidőben kapott játéklehetőséget.

1899 Hoffenheim – Sparta Rotterdam: 1-0 (1-0). Gólszerző: Salihovic (21.).

Hamburger Sv – Al Shabab: 3-2 (2-0). Hamburgi gólszerzők: Berg (3., 21.), Ilicevic (77.).

Borussia Dortmund – Albecete Balompié: 3-1 (2-0). Gólszerzők: Reus (27.), Santamaria (31., öngól), Bajner (85.), ill. Ramon (78.). A találkozó utolsó gólját az U23-as csapatból – egyedüliként – beválogatott Bajner Bálint szerezte mintegy tizennyolc méterről!

Szerző: Budai Levente