Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Videó hír: Ráijesztettek a Malagára, negyed órán múlott a csoda, továbblépett a Valencia!

A párharc odavágóján nem sikerült előnyt kiharcolnia a Malagának, a Király kupa első mérkőzésen csupán 1:1-es döntetlen született Baszkföldön, így maradt bőven izgalom a visszavágóra.

Málaga – Eibar

A vendég kiscsapat célja mindenképp az volt, hogy betaláljanak a hazaiak kapujába, hiszen a gól nélküli döntetlen a Malagának kedvezett volna. Meg is szerezték a vezetést már a találkozó elején, Arroyo találatával továbbjutásra is álltak a vendégek (0:1). Kissé meglepte a hazaiakat a viszonylag gyorsan bekapott gól, az első félidőben nem is tudták bevenni a harmadosztályú kiscsapat kapuját.
A második félidőben az Eibar fáradni látszott, a Malaga ment előre becsülettel, de jól tartotta magát a vendég tizenegy. Aztán a 74. percben megtört a jég, Buonanotte egyenlített majd három perc elteltével Fernandez is betalált 2:1. Ezzel a találattal el is dőlt az összecsapás, mivel a vendégeknek két gólt kellett volna szerezniük szűk negyed óra alatt. Portillo a 77. minutumban megszerezte csapatának harmadik találatát, ezután a fizikálisan és mentálisan is elfáradó, ráadásul hátrányban lévő csapat a 86. percben Roldan révén emberhátrányba is került. Nem volt még vége a gólgyártásnak Bounanotte az utolsó percben megszerezte a második gólját, ezzel beállította a végeredményt 4:1 a Malaga javára.

Malaga – Eibar 4:1 (0:1) Ősszesítésben: 5:2 továbbjutó a Malaga

Valencia – Osasuna

Az első mérkőzésen 2:0-ra nyert a Valencia, ezáltal vérmes reményei nem lehetett az Osasunának, valószínű a bajnokság prioritást élvez Pamplonában, hiszen kedvencük az utolsó helyen szerénykedik.

Nem estek egymásnak a csapatok csordogált a mérkőzés, bő fél óra elteltével volt egy gólváltás, Alberto Costa szerezte meg a vezetést egy óriási szabadrúgásgóllal a hazaiaknak, majd három perc elteltével Joseba Llorente kapott baloldalról egy pontos labdát, majd 20 méterről kilőtte a hosszú sarkot. Inkább a Valenciánál volt a játékszer több gólszerzési lehetőségük akadt, de gól nem született egészen az utolsó percig, amikor Roberto Soldado kapott egy remek kiugratást, tolt egyet a labdán, majd a kivetődő vendég kapus mellett a rövid alsóba helyezte a játékszert, ezzel beállította a végeredményt. Játékvezető a gól után rögtön lefújta a találkozót a két mérkőzés alapján megérdemelten a jobb csapat jutott tovább.

Valencia – Osasuna 2:1 (0:0) Ősszesítésben 4:1 továbbjutó a Valencia

Cserenkó Szabolcs