Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
A Dinamo Kijev brazilja a szezon végéig a németeknél folytatja, a szerződés tartalmaz opciós jogot is teljes nevén Raffael Caetano de Araújo leigazolására.
A királykékek általános igazgatója Horst Heldt örül az új érkezőnek: “Úgy döntöttünk, igazolunk még egy játékost a télen a sérülések miatt. Nagyon elégedettek vagyunk az ügylettel. Most eggyel több lehetőségünk van a támadószekcióban. Raffaelnek nem kell sok idő a beilleszkedéshez, mivel már négy évig játszott Németországban.”
A támadó középpályás 27 esztendős, felnőtt karrierjét a Chiasso-nál kezdte, 2003 és 2005 között szolgálta a klubot, 60 meccsen 30 találatot jegyzett, majd a Zürich FC-nél folytatta 77/40-es gól/meccs mutatóval. 2008-tól Dárdai Pál csapattársa volt a Hertha BSC-nél, 140 bajnokin öltötte magára csapata mezét, 33 gólt jegyezve, majd 2012-ben a Kijevi Dinamóhoz csatlakozott, de mindössze 9 fellépést élt meg, 1 alkalommal az ellenfél hálójába találva.
Piaci értéke 9 millió euró körül taksálható.
Pintér Ákos
Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…
Új környezetben bizonyíthat…
Zsinórban 20. PL-meccsén maradt nyeretlen a Soton!
Mateo Kovacic duplázni tudott a mérkőzésen…
Már 8 perc után kettővel mentek Xabi Alonsóék, de végül csak egy pontot tudtak megkaparintani…
A hétközi sima BL-győzelmet követően vereséget szenvedett a BVB…
2029 nyaráig írt alá!
Jordan Zemura gyönyörű szabadrúgás góljával tudta begyűjteni a három pontot az Udinese…