Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Afrika Kupa: Kiénekelték a győzelmet a Szuper Sasok szájából!

Az idei ANK eddigi mérkőzéseihez hasonlóan szoros meccset vívott egymással Nigéria és Burkina Faso nemzeti csapata, ám a korábbi kétszeres tornagyőztes sikerrel vehette volna az első akadályt. Az utolsó másodpercekben elkövetett védekezésbeli szarvashiba miatt azonban végül meg kellett elégedniük az egy ponttal.

A zöldmezes nigériaiak kezdtek nagyobb lendülettel, azonban az első komoly helyzet meg is hozta a számukra a vezetést: a félpályás indítás Brown Ideye felé szállt, a középcsatár azonban sarokkal egyből tovább tette a labdát Emmanuel Emenike irányába, s a Szpartak Moszkva támadója két védő és Abdoulaye Soulama Traore kapus mellett mintegy nyolc méterről a kapuba továbbított. Kétségtelen, nagy védekezésbeli hiba kellett a gólhoz, Bacary Kone csúnyán lemaradt a 25 esztendős gólvágótól.

A bekapott gól után viszonylag gyorsan magára talált a világranglista-92. Burkina Faso, s a találkozó nagy részében teljesen felvette a versenyt riválisával szemben, s a két kapu egymást váltva forgott veszélyben. Ideye mellett Ikechukwu Uche is közel került a góllövéshez, ám a Villareal csatára az ötös sarkáról csúnyán fölélőtt. A másik oldalon ugyanakkor Moumouni Dagano előtt adódott egyenlítési esély, ám a Katarban profiskodó középcsatár nem élt a lehetőséggel. Aztán amikor már szinte senki sem bízott az egalizálásban, akkor lepte meg ellenfelét a Burkina Fasó-i nemzeti csapat: a hosszabbítás utolsó pillanataiban Florent Rouamba a tizenhatoson belül rettenetesen passzolt középre, ám az egymást zavaró két nigériai védő között így is eljutott a labda Alain Traore elé, aki mintegy tizenkéterről, a kapuval szemben rendkívül higgadtan gurított a jobb alsó sarokba.

Az egyenlítés után természetesen már semmire sem maradt idő, s a Burkina Fasó-i kispadnál akkora ünneplést csaptak a játékosok és a szakmai stáb tagjai, mintha legalábbis a döntőbe jutott volna a gárda. Az öröm persze teljesen érthető, hiszen magasabban rangsorolt vetélytársa ellen az utolsó percben vívta ki megérdemelt pontszerzést az együttes, ami mindenképpen megalapozza Burkina Faso játékosainak önbizalmát. Amennyiben ugyanis képes lesz a hétfő esti produkcióját megismételni, a Burkina Fasó-i nemzeti csapat más válogatottak számára is kellemetlen meglepetést okozhat.

Nigéria – Burkina Faso: 1-1 (1-0)
Mbombela Stadion, Mbombela
Vezette: Mohamed Benouza (algériai)
Nigéria: Enyeama – Echiejile, Yobo, Oboabona, Ambrose – Igiebor, Mikel, Musa – Ogude (Onazi, 70.) – Emenike Uche, 58.), Ideye (Omeruo, 78.).
Burkina Faso: Soulama – Panandetiguiri, Kone, Koulibaly, Koffi – Kone – Bance (A. Traore, 65.), Rouamba (Traore A. R., 82.), Dah (Sanou, szünetben) – Pitroipa, Dagano.
Gólszerző: Emenike (23.), ill. A. Traore (90+4.)
Sárga lapok: Ogude (24.), Ambrose (38., 74.), Igiebor (73.).
Kiállítva: Ambrose (74.).


[www.online-soccer.ru] Nigeria 1-1 Burkina Faso… by all-goals

Szerző: Budai Levente