Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Afrika kupa: ha zöld-foki győzelem nem is, de történelmi gól azért született

Helyenként meglepően agresszív mérkőzésen van túl a marokkói, és a zöld-foki együttes. Az újonc kiscsapat elsőnek Dél-Afrika, most pedig az észak-afrikai nemzet orra alá tört borsot. Sőt, sokáig, megérdemelten még a három pont megszerzése se tűnt lehetetlennek.

A B jelű kvartett esti mérkőzésének esélyese akár a papírformát nézve, akár a múltat tekintve, abszolút esélyese volt a sokkal nagyobb nevekből álló marokkói válogatott. A Zöld-foki együttes viszont már az első körben megmutatta, hogy újoncként is van keresnivalója a tornán, hiszen a házigazda ,,Bafana bafana-t” torpantották meg. Az első komolyabb lehetőségre jó 10 percet kellett várni, ekkor a marokkói Abderahim Achchakir tévesztett. Ezt követően megnyíltak a csapok, na nem a gól, de a helyzet medencéi elkezdtek telítődni. Egészen a 36. percig viszont nem került a hálóba a labda, ekkor azonban meglepetésre megszületett a Zöld-foki Köztársaság első gólja, első ANK részvétele során. A szünetig már nem változott az eredmény, a második 45 percre az enervált Nordin Amrabat (Dzsudzsák egykori PSV-s társa) helyett Youssef El Arabi állt be. És hogy ez miért is olyan említésre méltó dolog? Nos csak azért, mert végül a spanyol Granada légiósa lett Marokkó megmentője, ugyanis ő egyenlített a 78. percben, csapatának enyhén meddő mezőnyfölényének köszönhetően. Mindettől függetlenül a rutintalanság nem látszódott meg a ,,vendégeken”, és ugyanúgy bátran mertek támadni, bár az eredmény már nem változott. Összegzésként elmondható, hogy bár mindkét fél megérdemelte az egy-egy pontot, a zöld-fokiak mostanra már elég sok szimpatizánst összeszedhettek maguknak, az esélytelenek nyugalmával fűszerezett játékukkal.

MarokkóZöld-foki Köztársaság 1-1 (0-1)
Moses Mabhida Stadium, Durban
Vezette: Janny Sikazwe (zambia)
Marokkó: Lemyaghri – Bergdich, Benatia, Adoua, Achchakir – Assaidi (Belghazouani, 54. perc), El Ahmadi, Belhanda (Chafni, 65.), Amrabat (El Arabi, a szünetben), Barrada – El Hamdaoui.
Zöld-foki Köztársaság: Vozinha – Nando, Nivaldo, F. Varela, Gege – Platini (Souto, 71.), Soares, Babanco, T. Varela – Tavares (Ramos, 90.), Mendes (Heldon, 75.).
Gólszerző: El Arabi (78. perc), illetve Platini (36.)
Sárgalapok: Achcakir (21. perc), Belhanda (62.), Barrada (65.), El Arabi (70.), illetve Mendes (38.), Nando (66.)

AZ A Csoport állása két forduló után: 1. Dél-Afrika 4 pont, 2. Marokkó 2 pont (1-1), 2. Zöld-foki K. 2 pont (1-1), 4. Angola 1 pont.

Morocco 1 – 1 Cape Verde by f100000610838107

Szerző: Balogh József