Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Copa del Rey: Negredo vezérletével sima sevillai továbbjutás – videó

A Spanyol Kupa negyeddöntőjének visszavágóját játszották Sevillában, ahol a Zaragoza vendégeskedett. Az odavágó gól nélküli döntetlenje után az andalúz csapat várhatta biztatóbb előjelekkel az összecsapást, a kilencven perc elteltével bizonyították, jobb csapat az övék, mint az észak-keleti ellenfelük.

Ivan Rakitic és Negredo vezérletével már a mérkőzés elején dűlőre szerette volna vinni a párharcot a hazai alakulat, mindketten agilisan játszottak. Sorra dolgozták ki a vendéglátók a helyzeteket, olykor pontrúgásból is veszélyeztettek, gólt azonban csak az első félidő utolsó tíz percében sikerült elérniük, Negredo által amellyel máris továbbjutásra álltak(1:0). Nem dőlt hátra az egygólos előny tudatában a Sevilla, és a 45+3. percben Rakitic megduplázta csapata góljainak számát (2:0). A gólokhoz minden bizonnyal kellett Fernandez 26. percbeli kiállítása, 10 főre fogyatkozott a vendég Zaragoza. A második félidőben még tovább csökkent a létszámuk, a 65. percben Gonzalez buktatta a büntetőterületen belül az egyik sevillai támadót, 11-es! Mivel Gonzaleznek már volt egy sárga lapos figyelmeztetése, ekkor megkapta a másodikat, mehetett zuhanyozni. A tizenegyest Negredo értékesítette (3:0). Az utolsó húsz percre teljesen elfáradt az ember és gólhátrányban levő Zaragoza, a labda nem nagyon volt náluk. Már mindenki a hármas sípszót várta, amikor egy jobb oldali beadást követően, Manu volt jókor jó helyen és két méterről bepofozta a labdát a tehetetlen Franco kapus mellett (4:0).

Sevilla – Zaragoza 4:0 gólszerzők: Negredo 2, Rakitic, Manu

Továbjutott a Sevilla 4:0-s összesítéssel


Sevilla 4-0 Zaragoza (Copa Del Rey) by 2013fasthighlights

Cserenkó Szabolcs