Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hivatalos: Buffon hosszabbított

Amit már tegnap is lehetett tudni az ma teljesen hivatalossá vált, Buffon két évvel meghosszabbította az eredetileg idén nyáron lejáró szerződését.

A hálóőr 2015 júniusáig írt alá, amely szerződés aláírása során fizetésének csökkentésébe is belegyezett. A hírek szerint a vezetőség az évi 6 millióról 4 millióra redukálta Buffon fizetését, így jóval kevesebbért játszik a torinói klubban.

A 34 éves kapus, aki 2001 óta szolgálja a Zebrákat szerda délután jelentette be új szerződését.

„Tisztán emlékszem az első napomra a klubnál, s arra is, hogy kételkedtem abban, hogy vajon megütöm-e azt a szintet, amit a Juventus képvisel – mondta Gigi Buffon a bejelentés során. – Nagyon jól érzem itt magam, jól kijövök a vezetőséggel és a szurkolókkal is. Bármilyen ajánlatot elutasítottam volna, a Juventus mára az életem része lett. Szeretnénk ismét megnyerni a Serie A-t, s bizonyítani, hogy újfent versenyképes együttesnek számítunk Európában.”

Báló Bence