Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Afrika Kupa: csak egy tizenegyessel, de magabiztosan nyert Ghána

Minimális bírói segédlettel, de sikerült a második fordulóban már a három pont megszerzése Ghána számára. A végső sikerre is esélyes együttes az első körös remije után, ma délután egy kis szerencsével, illetve több lelkesedéssel legyűrte, az elképzelés nélkül játszó Malit.

Az első félidő még viszonylag kiegyenlített játékot hozott, bár a találkozó sorsát eldöntő momentumok ebben a 45 percben történtek. Alig öt perc után hatalmas felzúdulás történt a pályán, hiszen a ghánai kapus, Fatau Dauda egy hosszú indítást kezezett le, amit az ellenfél kapusa küldött irányába. Azonban meglepő módon a gólhelyzetet megakadályozó tette ellenére, az elefántcsontparti játékvezető, Doué csak egy sárgalappal honorálta a mutatványt. Ez után mégis megállhatott egy pillanatra az ütő a ,,Fekete Csillagokban”, ugyanis a korábbi Barcelona sztár, Seydou Keita durrantotta kapura a megítélt szabadrúgást, és csak keveset tévedett. Ezt követően már viszont átvette az irányítást Ghána, amit már ki sem engedett kezéből. A győztes gólt pedig még a szünet előtti hajrában megszerezték, az Espanyol-ban légióskodó Mubarak Wakaso révén, büntetőből.

A második játékrészre elfogyott a mali együttes, és bár nem adták fel a találkozót, nem látszott rajtuk az igazi küzdeni akarás, így Ghána meg tudta tartani egy gólos előnyét, amivel a csoport élére száguldott.

Ghána – Mali 1-0 (1-0)
Nelson Mandela Bay Stadium, Port Elizabeth
Vezette: Noumandiez Doué (elefántcsontparti)
Ghána: Dauda – Pantsil, Boye, Vorsah, Afful – Adomah (Asante, 84. perc), Agyemang, Rabiu, Wakaso (Atsu, 73.) – Asamoah (D. Boateng, 77.) – Gyan.
Mali: Samassa – Diawara, N’Diaye, Coulibaly, Tamboura – S. Keita, Diakité, Sissoko (Sissoko, 68.) – Traoré (M. Samassa, 76.), Diabaté, Diarra (Maïga, a szünetben).
Gólszerző: Wakaso (38. perc, büntetőből)
Sárgalapok: Dauda (7. perc), Wakaso (39.), Rabiu (63.), Pantsil (69.), illetve N’Diaye (49.), Coulibaly (68.), Traoré (73.)


CAN 2013 – Ghana 1 – 0 Mali by warrant

Balogh József