Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hivatalos: Llorente a Juventusban folytatja

Ma délután hivatalossá vált az, amit már eddig is tudni lehetett. Fernando Llorente 2013 nyarától a torinói székhelyű Juventusnál folytatja. Újszerződése 2017 nyaráig köti majd a támadót a Zebrákhoz.

A 27 éves támadó 2005 óta erősítette az Athletic Bilbaot, de nyíltan elvágyódott és idén már teljesen mellőzték a klubjánál, mindössze egy bajnokin jutott szóhoz. A 195 cm magas támadónak az utóbbi időben több kérője is volt, de őt legjobban a Juventus tervei fogták meg.

Llorente a spanyol válogatottban is bemutatkozott már, akikkel 2010-ben VB-t, 2012-ben pedig EB-t nyert. A Bilbao csapatában pedig 334 alkalommal lépett pályára és ezeken a mérkőzéseken 104 gólt lőtt. Az előző szezonban 29-szer talált kapuba és a csapattal Európa Liga, illetve Király Kupa döntőt is játszott.

Báló Bence