Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Copa del Rey: két meccs, tíz gól – gól gazdag párharc volt a Barca-Malaga! – videó

Izgalmas mérkőzésre volt kilátás, az odavágó 2:2-es döntetlennel zárult, és mivel az idegenben lőtt góloknak fontos szerepe van a kupaküzdelmekben, a Malagának a kevés gólos döntetlen is elég lett volna otthon a továbbjutáshoz.

Ennek hatására a katalán csapat támadólag lépett fel, már a mérkőzés elején meg is szerezték a vezetést, a jobb oldalon Daniel Alves kapott egy kiugratást, beadását Pedro fejelte a kapuba (0:1). Nem örülhettek sokáig a vendégek, hiszen négy perc elteltével Duda átadásából Sanchez egyenlített (1:1). A 36. percben Messi Iniesta összjáték után utóbbi a felső lécet találta el. A Malaga előtt is adódott gólszerzési lehetőség, egy távoli kísérlet Pinto kapusról kipattant, majd a vendég hálóőr az utolsó pillanatban megkaparintotta a labdát Santa Cruz elől. Az első félidő utolsó helyzete Messi nevéhez fűződik, kissé kisodródva lőtt kapu irányába, lövése mellé ment volna, de Weligton pánikszerűen szögletre mentett.

A második félidőt ugyanúgy jól kezdte a bajnokaspiráns, egy bal oldali beadást Pique mellel vett le, majd igazítás nélkül bal lábbal belőtte a labdát a kapuba. (1:2) Szépségdíjas találat volt! Nem adta fel a Malaga küzdöttek becsülettel, aminek a 68. percben meg is lett az eredménye, Roque Santa Cruz egynlített. Bő húsz perc volt vissza a rendes játékidőből, ekkor hosszabbításra álltak a felek. A 76. percben Cesc Fabregas átadásából Andres Iniesta lőtt gólt, ezzel a Barcelona ismét átvette a vezetést a La Rosaleda stadionban(2:3). Pellegrini azonnal cserélt, beküldte a pályára Saviolát, de malagai helyzet helyett egy szép vendég támadás végén Daniel Alves beadását Messi bólintotta a gólvonal mögé, ezzel beállította a 4:2-es végeredményt.

Feszült hangulatú mérkőzés volt a visszavágó, a Barca dominált az eltelt kilencven perc alatt, a Malaga nem játszott alárendelt szerepet, jó taktikát választva játszott. A harmadik gól után érződött a hazaiakon a nyomás fejben elfáradtak, a vendégek pedig ismét bebizonyították, hogy a legerősebb támadósorukkal bárki ellen veszélyesek.

Malaga – Barcelona 2:4 gólszerzők: Sanchez, Santa Cruz, ill. Pedro, Pique, Iniesta, Messi


Malaga 2-4 Barcelona footyroom.com by Futbol2101

Cserenkó Szabolcs