Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Csereüzlet a Milan és a Parma között

Hivatalosan még egyik fél sem erősítette meg, de lezártnak tekinthető, azaz üzlet, melynek értelmében a milánói piros-feketék megszerezték a Parma együttesétől a Világbajnok Cristian Zaccardót, cserébe a Rossoneri Djamel Mesbah-t adta a Ducalinak.

„Nagyon boldog vagyok, és nagy megtiszteltetés a számomra, hogy egy ilyen fontos klubhoz igazolhatok, mint a Milan. A tárgyalások két héttel ezelőtt kezdődtek, és most mindez valóra válhat, hiszen itt vagyok. A védelem tengelyében és mindkét szárnyon bevethető vagyok, mindenre készen állok. 31 éves vagyok, sok Serie A-s mérkőzéssel a hátam mögött, így jó néhány új csapattársamat már jól ismerem.” – mondta Zaccardo a Milan Channelnek.

A korábban a Wolfsburg együttesében is megfordult 31 esztendős hátvéd új szerződése 2017 nyaráig szólhat. Zaccardo érkezésével megnő az esélye annak, hogy a Milan eladja a Zenitnek Ignazio Abatet.

Báló Bence