Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Németországon belül váltott csapatot a Mainz lengyel válogatott középpályása

Eugen Polanski, a Mainz védekező középpályása 2015 nyaráig szóló szerződést írt alá a szintén élvonalbeli Hoffenheimmel.

A 26 éves, tizenötszörös válogatott játékos az őszi szezonban klubcsapatát tizenhárom, Lengyelországot pedig öt mérkőzésen képviselte, s a bajnoki mérkőzéseken három gólpasszig jutott, s 3 millió euróért vásárolta meg az osztályozó elől menekülő Hoffenheim. A lengyel-német kettős állampolgárságú játékos egyébként 2004-ben a Borussia Mönchengladbachban kezdte profi pályafutását, majd szerepelt a Getaféban is. Huszonhat spanyol bajnokit követően visszatért Németországba, s a Mainzba igazolt. Polanski összesen százharmincegy mérkőzésen lépett pályára a Bundesligában, ebből nyolcvanhét alkalommal a Mainz sikeréért küzdött.

Hír még Szalai Ádám csapatával kapcsolatban, hogy a távozó Polanski helyére szerződtették a tizenötszörös dán válogatott védekező középpályást, Niki Zimlinget. A 27 éves, ballábas játékos a belga FC Bruges-től érkezett, s az ősz folyamán tíz mérkőzésen egy gólra volt képes a futballista, aki 2017. június 30-ig kötelezte el magát új kenyéradójához, s eladásával 2 millió euróval gazdagodott előző állomáshelye.

Szerző: Budai Levente