Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Öngól okozta sokk, avagy az utolsó percben dőlt el a Levante-Valladolid összecsapás!

Közel azonos képességű csapatok találkoztak Valenciában a hazaiak a nyolcadik, a vendégek a tizedik helyen voltak a mérkőzés előtt a spanyol ligában. Döntetlenszagú volt a mérkőzés, egészen az utolsó percig helyt állt a remi, ekkor azonban óriási szerencsével, egy öngóllal megszerezték a vezetést, és otthon tartották a három pontot a vendéglátók.

Pedig jól indult a találkozó a Valladolid szempontjából, Baraja találatával már a 8. percben 0:1 volt az eredményjelzőn. A két csapat találkozóinál, ha a vendégek vezettek 1-0-ra idegenben, akkor a leggyakoribb végeredmény 1-1 volt. A 24. percben egyenlíthetett volna a Levante, de Pape Diop fejese nem volt eredményes. A félidő vége előtt két perccel Barkero viszont gólt jegyezhetett csapatának (1:1). A második játékrész a küzdelemről szólt, a középpályán folyt a játék, helyzetet alig dolgoztak ki a csapatok. A vezetőedzők cserékkel próbáltak frissíteni, a vendégek frissebbeknek tűntek többet is birtokolták a labdát, gólt azonban nem tudtak szerezni. Illetve szereztek a mérkőzés utolsó percében, de saját kapujukba. Az este negatív hőse Antonio Rukavina (2:1). Három gól született a Estadi Ciutat de València stadionban, aminek a hazaiak örülhettek jobban.

Levante – Valladolid 2:1
gólszerzők: Barkero Rukavina (ög.) ill. Baraja

Cserenkó Szabolcs