Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Zaha a Unitedé!

Hosszas tárgyalások után a Crystal Palace beadta a derekát és eladta a legnagyobb angol tehetségnek tartott Wilfried Zahát a Manchester Unitednek.

Mint azt már korábban jeleztük, Sir Alex Ferguson, a MU mindenható menedzsere kinézte magának a Crystal Palace fiatal támadóját Wilfried Zahát. A 20 éves játékos tehetségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a másodosztályból bejátszotta magát az angol válogatottba. A Vörös Ördögök 10 milliós ajánlatot tettek a csatárért, amit a Crystal Palace előbb visszautasított, majd annak fejében végül elfogadott, hogy az idény végéig visszakölcsönzik a támadót. Zaha öt és fél évre kötelezte el magát az Old Traffordra, az átigazolása bónuszokkal együtt 15 millió fontra is rúghat, a nyári érkezése pedig megadhatja a végső lökést Danny Wellbeck távozásához. A Unitedhez kapcsolódó hír még, hogy Federico Machedát fél évre kölcsönadták a német Stuttgartnak.

Veres Péter