Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Meglepetések a Serie A szombati játéknapján

Lazio – Chivo 0:1

Szinte mindenki hazai győzelmet várt a Lazio – Chievo összecsapástól, ami azonban nem valósult meg. Az első félidő nem hozott komoly izgalmakat, mindössze néhány lövés volt mindkét oldalról, majd a második félidő 16. percében a vendégek részéről Paloschi volt eredményes, aki ezzel a találattal el is döntötte a 3 pont sorsát.

Gólszerző: Paloschi (61.)


Lazio vs Chievo 0:1 MATCH HIGHLIGHTS by UCL2410

Juventus – Genoa 1:1

Botlott a Juventus, méghozzá hazai pályán nem tudták megverni az idén igencsak gyengélkedő Genoat. Az egész mérkőzést a hazaiak irányították, de a kapu előterében megálltak, hiszen nem tudtak áttörni a Genoai védőfalon, akik hihetetlenül keményen védekeztek. Az első félidőben mindössze egy kapura lövést mutatott a statisztika, ráadásul azt is a vendégek részéről. A második félidőben már sokkal izgalmasabb volt a játék és nagyobb helyzetek adódtak, amik közül a Juve az 54. percben kihasznált egyet Quagliarella jóvoltából. Azonban nem sokáig örülhettek a Zebrák, mert a vendégek első komoly helyzetükből gólt is szereztek, Borriello bólintott a kapuba. Ezután a Juve nyomasztóan uralta a játékot, de újabb találatot már nem tudtak szerezni, így a Genoa egy pontot elrabolt Torinoból.


Juventus-Genoa 1-1 by denico60

Báló Bence